Serie A: a Romanak a listavezető Lazio ellen kellene javítania

image

A szezon előtti várakozásokhoz képest teljesen más helyzetből, ám a megszokott felfokozott hangulatban készül a két fővárosi csapat, a Lazio és az AS Roma a vasárnap délutáni fővárosi derbire az olasz labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában.

    A legutóbbi kiírás másodikja, az AS Roma eddig csalódást keltően szerepel, a kilencedik helyen szerénykedik a tabellán, s ami külön fáj a Farkasok szurkolóinak, hogy kedvenceik 10 ponttal vannak lemaradva az előző szezonban gyengélkedő Laziótól, mely ráadásul vezeti a Serie A-t.

    A biztonsági okokból vasárnap 15 órára kiírt találkozón a Roma játszik majd nyomás alatt, mivel mindenképpen nyernie kell, hogy ne kerüljön kilátástalan távolságba a legjobbaktól. Claudio Ranieri dolgát nehezíti, hogy eltiltás miatt nem számíthat a csapatkapitány Francesco Tottira, argentin védője, Nicolas Burdisso pedig sérüléssel bajlódik.

    "Otthon nézem majd a televízióban a meccset, a stadionban nagyon fájna" – mondta Totti, akit a múlt hétvégi, Lecce elleni mérkőzésen állítottak ki.

    A Laziónál szinte minden tökéletes a nagy meccs előtt: a csapat kiváló formában van, kilenc forduló alatt hétszer győzött, s csupán egyszer kapott ki és játszott döntetlent. Az együttest nem sújtja komoly sérülés sem, Edy Reja vezetőedző mindenkire számíthat, így vélhetően a már egészséges kapus, a vb-negyedik Fernando Muslera is tagja lesz a kezdőcsapatnak.

    Koman Vladimir csapata, a Sampdoria a Cataniát fogadja, Rudolf Gergely együttese, a Genoa Palermóba utazik, míg Vass Ádámot és Feczesin Róbertet foglalkoztató Brescia a címvédő Internazionaléhoz látogat.

    Serie A, 10. forduló:
    szombat:
Bologna-Lecce 18 ó
Internazionale-Brescia 20:45
    vasárnap:
Fiorentina-Chievo 12:30 ó
Bari-AC Milan 15
Juventus-Cesena 15
Lazio-AS Roma 15
Napoli-Parma 15
Sampdoria-Catania 15
Udinese-Cagliari 15
Palermo-Genoa 20:45

    Az állás:
 1. Lazio           9  13- 6  22 pont
 2. Internazionale  9  11- 4  18
 3. AC Milan        9  14- 8  17
 4. Juventus        9  18-10  15
 5. Napoli          9  15-11  15
 6. Sampdoria       9  11- 8  14
 7. Chievo          9  11- 9  14
 8. Udinese         9   8-10  13
 9. AS Roma         9   9-12  12
10. Palermo         9  15-13  11
11. Genoa           9   8-10  11
12. Lecce           9   7-15  11
13. Cagliari        9  10- 8  10
14. Catania         9   8- 8  10
15. Fiorentina      9   9-10   9
16. Brescia         9   8-12   9
17. Parma           9   6- 8   8
18. Cesena          9   6-11   8
19. Bologna         9   8-14   8
20. Bari            9   7-15   8