Serie A: edzőváltást jelentett be a Torino – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Torino új vezetőedzőt nevezett ki a 2024-2025-ös idénytől…

(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)

A Torino hivatalos csatornáin keresztül köszönte meg a csapat eddigi vezetőedzője, Ivan Juric munkáját, akinek utódjául az elmúlt idényben a Veneziát a másodosztályú rájátszás megnyerésével a Serie A-ba feljuttató Paolo Vanolit nevezték ki.

Az 51 esztendős tréner edzői pályafutása elején a különböző olasz korosztályos válogatottak stábjában tevékenykedett, majd az olasz válogatottnál Gian Piero Ventura asszisztense volt. Vanoli egy időben Antonio Conte segédjeként is dolgozott a Chelsea-nél (2017-2019) és az Internél (2019-2021), majd 2021 decemberétől 2022 júniusáig a Szpartak Moszkvát irányította első vezetőedzői megbízatása alkalmával.

Az oroszoktól való távozását követően 2022 novemberében vette a velencei csapat vezetését, melyet az első szezonjában a bejuttatott Serie B rájátszásába, de ott rögtön az első körben búcsúztak. Ezzel szemben a második idénye már jobban sikerült, az Arancioneroverdi végig versenyben volt az automatikus feljutásért, végül a harmadik helyen zárta az alapszakaszt, a rájátszást megnyerve pedig feljutott a Serie A-ba.

A leköszönő Juric három éven át irányította a Torinót, kezei alatt a csapat stabilan a középmezőnyben szerepelt, azonban a klub vezetésével való kedvezőtlen viszonya miatt a felek nem folytatták tovább az együttműködést.

fociclub

A Serie A: edzőváltást jelentett be a Torino – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.