Serie A: mégis elmaradhat a sztrájk

image

Elmaradhat az olasz bajnokságban szereplő labdarúgók erre a hétvégére tervezett sztrájkja, mivel közeledett a klubok és a játékosok álláspontja.

    "Hivatalosan nem jelenthetjük ki, hogy a sztrájk elmarad, de nagy lépést tettünk előre – mondta Sergio Campana, a játékosokat képviselő szakszervezet elnöke a kedden késő estébe nyúló, hétórás megbeszélésről, melyen a liga és a szövetség képviselői is részt vettek. – Optimisták vagyunk. Jó esély mutatkozik arra, hogy szerdán megállapodunk."

    Az Olasz Futballisták Szövetsége azért tiltakozik, mert a klubok és a labdarúgók érdekvédelmi szervezete közötti, nyáron lejárt kollektív szerződést még nem újították meg, ráadásul a csapatok a korábbihoz képest módosítanák az átigazolási szabályzatot.

    A játékosok először szeptember 10-én döntöttek úgy, hogy nem lépnek pályára, később azonban a tárgyalások zavartalan folytatása miatt elhalasztották a lépést, de megállapodás azóta sem született. Az új sztrájk időpontját múlt héten kedden jelentették be.