Sevillában Gyökös Lajos volt a legjobb nyolc kilométeren

kajak.jpg

Egy hét két ország. Nem egy utazási iroda ajánlata ez, hanem Storcz Botond március eleji programja. Felnő‘tt kapitányunk ugyanis néhány nappal a horvátországi terepszemle után már a sevillai csapaton tartja rajta a szemét.

– Ahogy az időjárás jelentéseket nézzük: sikerült a telet tavaszra cserélnie…

– Egy biztos, zord hideg volt Horvátországban – mesélte Storcz Botond. – Sajnáltam is Vajda Attiláékat, akik szakadó esőben, hidegben végezték a munkát. Rossz volt nézni őket, ugyanakkor büszke is voltam rájuk, hiszen zokszó nélkül csináltak végig mindent. Persze, ha jól belegondolok a kajakosok, kenusok nem tartoznak a fanyalgós sportolók közé. Bár én már egy ideje leraktam a lapátot, ha esik az eső, akkor is nekivágok a napi futásomnak. Így vagyunk kódolva.

– A sevillai alakulat sem volt eddig elkényeztetve, de ha jól tudjuk: meghozta a csapatnak a napsütést.

– Hát az elmúlt két hét valóban változékony időjárást hozott a Sevillában edzőtáborozók számára is, de az edzők beszámolói alapján azt mondhatom: jól haladt a csapat. Most már szerencsére tavaszi meleg, napsütés van a spanyol városban, vagyis azt kapják a versenyzők, amire idehaza készültek még az indulás előtt.

– Egyik fő terve az volt az edzőtáborral kapcsolatban, hogy jobban összehozza a férfi kajakos csoportokat. Mennyire sikerült ezt megvalósítani?

– Már megvolt az első közös időre lapátolás is, amelyeket még jó néhány követ. Nyolc kilométert teljesítettek a srácok, a legjobb időt Gyökös Lajos és Vereckei Ákos érte el. Gondolom, arra kíváncsi, hogy ebből mit lehet leszűrni. Egyelőre semmit. Ez egy pillanatnyi állapot, tájékoztató jellegűek az adatok. A lényeg, hogy a fiúk összedolgozzanak, elkezdjék a közös munkát, hiszen ez lehet az alapja annak, hogy egy ütőképes csapathajót építsünk, lendületbe hozzuk ezt a szakágat is. Ne felejtsük el, hosszú évek óta nem volt arra példa, hogy már tavasszal együtt dolgozzon a férfi kajak válogatott, függetlenül attól, hogy ki melyik csoporthoz tartozik. A 8 kilométeres időmérésen 16 sportoló vett részt egyszerre.

– A női válogatott két helyszínen készül. Mit tud mondani Fábiánné Rozsnyói Katalin lányaival kapcsolatban?

– Jó formában vannak, és remekül összedolgoznak Szabó Torony kenusaival. Tegnap négy kilométeres időremenés volt a programjuk. Mindenki számára jó a közös munka. Egyrészt húzzák egymást a csoportok, másrészt megtöri a mindennapos monotóniát. A hétvége egyébként az résztávos edzésekről szól majd. Akkor majd többet tudok mondani a sevillai állapotokról.

XLsport –
Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.