Ma van a Milan 2003-as Bajnokok Ligája-győzelmének 18. évfordulója. Egyesek azt a mérkőzést tartják minden idők egyik legunalmasabb BL-döntőjének, azonban a Rossoneri játékosokat és szimpatizánsokat nagyszerű érzelmek kötik a fináléhoz.
2003. május 28-án nyerte meg történetének hatodik BEK/BL-serlegét a Milan, miután tizenegyesekkel legyőzte a Juventust a manchesteri döntőben. A rendes játékidő 0-0-s döntetlent hozott és a hosszabbításban sem született döntés, így büntetőrúgások következtek.
A tizenegyespárbajban 2-2-es állásnál Shevchenko állt oda elvégezni a Milan ötödik, sorsdöntő büntetőjét. Az ukrán klasszis magabiztosan értékesítette, így a Milan nyerte a döntőt. Sheva egy néhány héttel ezelőtti interjújában a következőképpen idézte fel a történteket.
“A büntetőknél mindig is voltak kétségeim, de sohasem féltem. Amíg a kezdőkörből a büntetőpontig sétáltam, lepörgött előttem az egész életem. A gyerekkorom, Csernobil, az elhunyt barátaim, minden…
Miután eldöntöttem, hogy hová lövöm a labdát, nem számított, hogy Buffon mit csinál. Nem számított semmi, csak az, hogy nem változtathatsz a döntésen. A játékvezetőre néztem, mert a közönség zaja mindent elnyomott és nem hallottam a sípszót. Majd intett és én elindultam a labda felé.
A lövés pillanatát követően – amikor a labda a levegőben volt és Buffon a másik oldalra vetődött – tudatosult bennem, hogy mi történik. Ez a pillanat örökre megmarad bennem.
Dida volt az első, akit átöleltem. Mindenki azt gondolja, hogy így fejeztem ki a köszönetemet a mindent eldöntő védéseiért, de nem így történt. Valójában észre sem vettem, hogy ő volt az, csak futottam és ott állt előttem.”
