A Sík Márton, Gyökös Lajos, Bozsik Gábor, Boros Gergely összeállítású kvartett nyerte meg a férfi 1000 m-es kajaknégyesek csütörtöki, szegedi válogatóját, így ebben a számban ez a csapat képviselheti Magyarországot a kanadai Dartmouth-ban augusztus 13. és 16. között sorra kerülő kajak-kenu világbajnokságon.
Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: háromesélyesnek ítélte meg a versenyt – az általa kijelölt Tóth Dávid, Szalai Tamás, Dobos András, Paumann Dániel összeállítású, Világkupa-győztes hajónak a Kammerer Zoltán, Boros Attila, Vereckei Ákos és Kucsera Gábor alkotta egység volt még a kihívója -, s úgy gondolja, hogy az általa meghirdetett válogatási szisztéma kihozta a legjobb felállást.
A csütörtöki futamot a győztes kvartett 2:50.692 perc alatt teljesítette, Kammererék 2:51.304, Tóthék pedig 2:53.362 perc alatt értek a célba.
Ezt a számot a péntek-szombati, szintén a Maty-éren sorra kerülő országos bajnokságon, a Garantiqa Kupán is lebonyolítják, így a versenyzők az ob keretében – más társakkal – már klubjukért küzdhetnek.
Az olimpia műsorán nem szereplő számokban, valamint női K-2 500 m-en az ob lesz a vb-válogató.
Az ob műsora:
péntek:
——-
1000 m-es előfutamok 9:30 ó, 1000 m-es döntők 10:05 ó
200 m-es előfutamok 15:30 ó, 200 m-es döntők 17:20 ó
szombat:
——–
500 m-es előfutamok 9 ó, 500 m-es döntők 10:35 ó
5000 m-es döntők 16 ó