A Magyar Labdarúgó Szövetség szombaton telki edzőcentrumában tartotta meg rendkívüli közgyűlését. A tanácskozáson, korábban bejelentett szándékának megfelelően, Kisteleki István, miután részletesen elemezte az elmúlt évek eseményeit, s objektív számokkal, adatokkal igazolta az MLSZ egyértelmű fejlődését, bejelentette: azonnali hatállyal lemond a napra pontosan négy esztendeje betöltött elnöki posztjáról.
A szövetséget a következő, várhatóan májusban sorra kerülő közgyűlésig Nemes Ferenc alelnök irányítja. A küldöttek Garancsi István és Tarsoly Csaba személyében két új tagot választottak az elnökségbe, megújult a felügyelő bizottság, elnöke Kecskés László lett.
Díjazták a kiemelkedő teljesítményeket
A közgyűlést Kisteleki István nyitotta meg, az elnök köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Joseph Mifsudot, az UEFA alelnökét, Eva Pasquier-t, a FIFA fejlesztési igazgatóját, valamint Andreas Kuhnt, az UEFA támogatási programok és nemzeti szövetségek osztályának vezetőjét.
A megjelentek ezután egyperces néma csenddel adóztak a magyar labdarúgás elmúlt időszakában elhunyt kiválóságai, dr. Frenkl Róbert, Borzási Imre, Sós József, Szentannai József, Farkas József, Gergely Károly, Katona Sándor, Nógrádi Ferenc és Barcs Sándor emlékének.
A tiszteletadás után Kisteleki István, valamint Nemes Ferenc és dr. Helmeczy László alelnökök az 1960-ban, tehát 50 évvel ezelőtt megrendezett UEFA-torna – ez volt a későbbi ifjúsági Európa-bajnokság elődje – győzteseit, az akkori magyar korosztályos válogatott tagjait köszöntötte és díjazták. Az egykori játékosok közül Mészöly Kálmán és Ihász Kálmán emlékezett a fél évszázaddal ezelőtti sikerre, és kívánt sok sikert az utódoknak.
Ezt követően került sor a Magyar Labdarúgásért Érdemérem három fokozatának átadására.
A Magyar Labdarúgásért Érdemérem Bronz fokozatát kapta:
Képíró János, az MLSZ biztonsági bizottságának volt tagja, Takács János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei LSZ elnökségi tagja, Gibril Deen, az MLSZ kisebbségi bizottságának tagja, valamint Kozma Mihály, a futsal edzőképzés tananyagának kidolgozásáért, az edzőképzés megszervezéséért.
A Magyar Labdarúgásért Érdemérem Ezüst fokozatában részesült:
Tóth János, a nyíregyházi Jonatán Kupa főszervezője, Földvári Ferenc, a Fejér megyei LSZ főtitkára, dr. Kárpáti Csaba, az MLSZ jogi bizottság tagja, Varjú Tamás, az I. fokú licencadó bizottság elnöke.
Az MLSZ a Magyar Labdarúgásért Érdemérem Arany fokozatát adományozta:
Mario Mederios Nettónak, a Borsodi Sörgyárak vezérigazgatójának, Császári Attilának, az adidas Magyarország Kft. marketing igazgatójának és Friedrich Lixlnek, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának kiemelkedő szponzori tevékenységéért, Veres Tibornak, az MLSZ tanácsadó testülete elnökének, Esterházy Mártonnak, az MLSZ futsal bizottsága elnökének, Ragadics Ferencnek, az MLSZ futsal bizottsága alelnökének, Török Károlynak, az MLSZ játékvezetői bizottsága futsal szakági vezetőjének, dr. Talpai Jánosnak, az MLSZ amatőr bizottság alelnökének, Vágner Lászlónak, az MLSZ játékvezetői bizottsága elnökének és dr. Sebes Józsefnek, az MLSZ felügyelő bizottság elnökének.
Az U20-as válogatott a tavalyi, egyiptomi világbajnokságon szerzett bronzérme kapcsán három szakember már korábban elismerésben részesült, kitüntetéseiket ők is most vehették át: a Magyar Labdarúgásért Érdemérem Ezüst fokozatát kapta Both József és Sisa Tibor, az Arany fokozatában részesült Egervári Sándor.
Óriási fordulat az MLSZ anyagi helyzetében
A közgyűlés, amelyen a 102 küldöttből 84 jelent meg, ez után egyhangúlag elfogadta az MLSZ tavalyi tevékenységéről szóló elnökségi szakmai beszámolót, a 2009-es pénzügyi beszámolót, és a közhasznúsági jelentést. Ugyanígy elfogadásra került a felügyelőbizottság beszámolója, valamint az MLSZ 2010-es szakmai és pénzügyi terve is.
Ezután Kisteleki István emelkedett szólásra.
– Minden ember életében eljön egyszer a pillanat, amikor keresztúthoz ér, ez a perc nálam most következett be. Ezennel azonnali hatállyal lemondok elnöki tisztségemről, köszönöm, hogy bizalmatokból négy éven keresztül a szövetség vezetőjeként dolgozhattam a magyar labdarúgás érdekében.
Kisteleki István beszédében mérleget is készített az elmúlt időszakról. Dokumentált adatok, független könyvvizsgálói jelentések (köztük a magyar sport, s azon belül a magyar labdarúgás történetében először a Big Fourba sorolt Ernst & Young nemzetközi könyvvizsgáló cég átvilágítása!) alapján mutatott rá, hogy 2006 elején 118 millió forint mínusszal vette át a szövetséget, míg a 2009-es eredmény pozitív, 144 millió forint. A mérlegfőösszeg 2005-ben 947 millió forint volt, most pedig 4.1 milliárd. A szövetségnek 2006 elején több száz milliós tartozása volt, a csőd szélén táncolt, most a saját tőkéje 570 millió forint. Mindezen túl a jövő, az elkövetkező 20 év gazdálkodását jótékonyan befolyásolhatja 820 milliónyi úgynevezett halasztott bevétel is.
Javíthat az MLSZ egyébként is jó anyagi helyzetén, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntést hozott az úgynevezett Derball-perben: a korábbi elnökség marketingcégének az ítélet értelmében 85 millió forintot (plusz a kamatait) kell megfizetnie a szövetségnek.
A búcsúzó elnök után Joseph Mifsud, az UEFA alelnöke kért szót, aki tolmácsolta Kisteleki Istvánnak Michel Platini UEFA-elnök jókívánságait, és kijelentette, csalódást jelent számára Kisteleki István lemondása, hiszen a sportvezető remek munkát végzett.
– Elég csak megnézni ezt a lenyűgöző létesítményt, amely Európa legkorszerűbb edzőcentruma – mondta. – Az elmúlt négy év sok pozitív változást hozott a magyar futball életében, bízom abban, hogy az új elnökkel is a megkezdett, jó utat folytatja majd az MLSZ.
Eva Pasquier, a FIFA fejlesztési igazgatója is elbúcsúzott Kisteleki Istvántól.
– A magyar futball múltbeli eredményei szépek, de már történelemnek számítanak, míg Kisteleki István irányításával most ért el sikereket az MLSZ – jelentette ki. – Az elnök céltudatosan dolgozott, jó munkát végzett, örülök, hogy ennek személyesen is tanúja lehettem. A FIFA elnöke, Joseph S. Blatter nevében is köszönöm a munkát, és sok sikert kívánok Kisteleki Istvánnak, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetségnek.
Garancsi István és Tarsoly Csaba bekerült az elnökségbe
A küldöttek ezután két új elnökségi tagot is választottak. Garancsi István, a Videoton FC, és Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC tulajdonosa egyaránt egyhangú szavazással került be a sportág vezető testületébe.
Az elnökségi tagok a felügyelő bizottság új elnökének személyéről is döntöttek: a testület vezetője – ugyancsak egyhangú szavazással – Kecskés László, az OTP Bank Nyrt. ellenőrzési igazgatóságának ügyvezető igazgatója lett.
A bizottság tagjai: Bene Géza, Papp Tibor, Sasné Rozgonyi Zsuzsa, Simkó Imre, dr. Tuboly János és dr. Várnai Rupert.
Nemes Ferenc irányít, öttagú előkészítő bizottság alakult
A közgyűlés utáni rögtönzött sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a legközelebbi, a tervek szerint májusban sorra kerülő, s új elnököt választó közgyűlésig Nemes Ferenc általános alelnök lesz az MLSZ elsőszámú iráyítója. Megalakult egy ötfős bizottság, amelynek feladata előkészíteni a szövetség következő közgyűlését, s tárgyalni az elnökjelöltekkel. A testületet dr. Helmeczy László alelnök vezeti, tagjai: Nemes Ferenc, George F. Hemingway, az NB I-es és Kutasi Róbert, az NB II-es bizottság vezetője, valamint Garancsi István.
– A folyamatosság érdekében, remélem csak rövid ideig irányítom a szövetséget – mondta el Nemes Ferenc. – A célom, hogy folytassuk a megkezdett, sikeres munkát.