A szerbiai Čačak adott otthont az idei IFBB Gyerek Világbajnokságnak, ahol a magyar versenyzők ismét kiemelkedően szerepeltek. A Magyar Fitness és Testépítő Szövetség delegációja több korosztályban és versenykategóriában is dobogós helyezéseket szerzett, ezzel bizonyítva a hazai utánpótlás erejét és elkötelezettségét.

A magyar csapat versenyzői az Acrobatic Fitness, Artistic Fitness, Dance Fitness és Fitness Challenge kategóriákban mérték össze tudásukat a világ legjobbjaival. A fiatal tehetségek összesen 9 arany-, 13 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek – köztük egy aranyat csapatban is –, ami kiemelkedő teljesítménynek számít a nemzetközi mezőnyben.

Huber István, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnöke, aki egyben a delegáció vezetője is volt, így nyilatkozott a világversenyt követően:
„Ez a világbajnokság évről évre fontos számunkra. Itt egy nagyon értékes visszacsatolást kapunk arról, hogy hol tart a sportág utánpótlása. Sikeres világversenyen vagyunk túl, bízom benne, hogy az egyes korosztályoknak egy fontos jelzés, hogy kitartó edzéssel oda lehet jutni a legjobbak közé.”

A magyar csapat sikerei nemcsak a sportolók elhivatottságát és tehetségét tükrözik, hanem az edzők, felkészítők és a sportágat támogató közösség összefogásának is ékes bizonyítékai. A szövetség célja továbbra is az, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal sportolóknak a fejlődésre, és hogy Magyarország méltóképpen képviselhesse magát a nemzetközi színtéren.
Acrobatic Fitness
1. helyezettek:
- Béres Bellatrix – 12 éves kategória
- Vámos Julianna – 13 éves kategória
- Hati Szófia – 14 éves kategória
- Tar Flóra – 15 éves kategória
- Bankrablók – Csapat kategória
2. helyezettek:
- Kulcsár Fanni – 11 éves kategória
- Kereszty Lilla – 12 éves kategória
3. helyezett:
- Bolvári-Takács Dávid – Fiú 12–13 éves kategória
Artistic Fitness
1. helyezettek:
- Lázár Lilien – 12–13 éves kategória
- Fáska Dóra – 14–15 éves kategória
2. helyezettek:
- Madarász Dorottya – 10–11 éves kategória
- Balogh Zsófia – 12–13 éves kategória
- Stiener Laura – 14–15 éves kategória
Dance Fitness
1. helyezett:
- Zsélyi Maja – 14–15 éves kategória
2. helyezettek:
- Soni Bindia – 14–15 éves kategória
- Németh Rebeka – 10–11 éves kategória
3. helyezettek:
- Péterfi Anna – 12–13 éves kategória
- Nagy Júlia – 14–15 éves kategória
Fitness Challenge
1. helyezett:
- Kerék Tímea – 14–15 éves kategória
2. helyezettek:
- Borza Anna – 9–10 éves kategória
- Saska Nimród – Fiú 6–8 éves kategória
- Soróczki-Pintér Liza – 11 éves kategória
- Katonka Lujza – 13 éves kategória
- Darabos Nóra – 14–15 éves kategória
- Bolvári-Takács Dávid – Fiú 11–13 éves kategória
3. helyezettek:
- Kereszty Lilla – 12 éves kategória
- Pintér Tamara – 13 éves kategória
- Sovák Réka – 14 éves kategória