Az MKB Veszprém kézilabdacsapata 32-33-re legyőzte a szlovén Celjét a férfi kézilabda Bajnokok Ligaja B-csoportjanak 1. fordulójaban. A kilatogató ötezer szurkolónak nem nagyon kellett izgulnia, nyugodtan élvezhették Nagy Laszlóék jatékat.
Jól kezdtek a vendégek, hiszen szigorúan betartottak a taktikai utasítasokat a védekezésben, így 3-2-re vezettek is. Ekkor azonban elfogyott az erő, a Veszprém kicsit megrazta magat, és Nagy első veszprémi BL-gólja utan mar 6-4 volt az allas a hazaiak javara. A Celje edzője időkéréssel próbalta megakadalyozni a hazai hengert, de ez sem segített, ahogy az sem, hogy sokat szabalytalankodtak a vendégek, ezért sok kétperces kiallítas is sújtotta őket.
A félidőben mar 16-11 volt az allas, és ahogy a meccs elején, úgy a masodik felvonas kezdetén is bealudt a magyar bajnok- és kupagyőztes, a szlovénok egyenlítettek. Nagy kapufak sorat döngette, és hatos falra visszaalló vendégek védekezése ellen tehetetlen volt a Veszprém. Aztan szép lassan beindult a szekér, nyolc perccel a talalkozó vége előtt mar 25-20 volt az allas a hazaiak javara, végül 32-22 lett a vége.
A bakonyiak csapataból Terzics kivalóan teljesített, ahogy Chema Rodriguez is – a spanyol öt gólig jutott. Ugalde és Oneto sem hazudtolta meg magat, mindketten négy gólt szereztek, és dicséret illeti Alilovicsot is, aki kivalóan védett.
Ortega nem volt maximalisan elégedett, hiszen a Celje a masodik félidőben felzarkózott, de ezt a spanyol szakember annak tudja be, hogy a jatékosok még nem tudtak eléggé összeszokni – ezt mar a talalkozó előtt is kiemelte.
A Veszprém célja természetesen a tovabbjutas a BL-csoportkörből, és ehhez az első lépést mar teljesítették is Fazekas Nandorék. A B-csoport masik meccsén a Savehof 35:31-re legyőzte a Constantat.
A bet365 sportfogadasi portal a legjobb kézilabda meccseket kínalja az ön szamara, ugyanakkor tenisz hírek is olvashatóak a nagyvilagból az oldalon.



