A futsalválogatott múlt hét kedden a Románia elleni pótselejtezőn kvalifikálta magát a 2016-os szerbiai Eb-re. Sito Rivera szövetségi edző az mlsz.hu-nak beszélt a sikerhez vezető útról, valamint a jövőbeli célokról.
Kit hívott fel először a románok elleni, debreceni győzelmet követően?
– Létrehoztam egy csoportot egy telefonos alkalmazáson keresztül, így mindenkivel kapcsolatot tudok létesíteni, aki számít. Családtagok és barátok egyaránt szerepelnek benne. A sikert követő üzenetemtől kezdve megszámlálhatatlan visszajelzést kaptam a barátaimtól, az egész világból, Japánból, Olaszországból és Dél-Amerikából is. Nem tudtam egyből válaszolni a gratulációkra, mert a média 30 percre elrabolt a találkozó után, de őszintén szólva most ezt egyáltalán nem bántam.
Egy nálunk magasabban jegyzett ellenfelet tudtunk legyőzni az Eb-pótselejtezőn. Minek tulajdonítja a sikert?
– Ahogy minden sportsikernek, ez is a munkának, a kidolgozott tervbe vetett hitnek és a játékosok csapat iránti elkötelezettségének köszönhető. A szövetség minden szükséges segítséget megadott ahhoz, hogy a tervezett munkámat elvégezhessem, talán csak a kinevezésem utáni első évben voltak kisebb fennakadások a párbeszéd hiánya miatt. Akkor még nem tudtam időben beleszólni a versenynaptár kialakításába, ez meggátolta, hogy minden játékos a rendelkezésemre álljon. A második évadra mindez szerencsére megoldódott, és jól tudtunk együtt dolgozni.
Korábban négy évig dolgozott a román válogatott szakvezetőjeként. Előny jelentett a pótselejtező során, hogy tökéletesen ismeri a románokat?
– A tapasztalat az élet minden területén nagy előnyt jelent, ebben az esetben sem volt másként. Ugyanakkor az éremnek két oldala van, a románok is jól ismertek engem, készülhettek a játékunkból.
Mi a véleménye a magyar és a román válogatott közötti rivalizálásról?
– A sportrivalizálás mindig szép dolog, ha a pályán belül marad, de az érzelmeket sokszor nehéz leválasztani róla. A románok elleni pótselejtezőn a pályán a sportolók egymás riválisai voltak, nem ellenségei, mint ahogy ennek lennie is kell. 
Az elmúlt két évben mit csinált másképp, mint az elődei?
– Fogalmam sincs arról, hogyan dolgoztak az elődeim, azt viszont tudom, hogy az én munkamódszerem már több csapatnál meghozta a várt eredményeket. Célokat adott, megfelelő mentalitást és küzdőszellemet. Ki kellett alakítani a játékosokban az elkötelezettséget a csapattal szemben, meg kellett tanulniuk önálló döntéseket hozni a pályán.
Kicsit menjünk bele a szakmai részletekbe. Mit vár el a pályán a játékosaitól?
– A filozófiám nagyon egyszerű: szeretem kontrollálni a játékteret, védőcserékkel operálni, attól függően, hogyan játszik az ellenfél. Szükség esetén, ha arra kényszerülünk, hogy az utolsó tizenkét méteren védekezzünk, egyénekre bontjuk le a taktikát, és az ellentámadások felépítését. Nagy szabadságot adok általában a támadások során, annak érdekében, hogy a játékos maga dönthesse el, mi a legjobb megoldás az előre megszabott kereteken belül. Nagyon fontos a mérkőzések egészének stratégiája. Megkövetelem, hogy mindenki kövesse az előre megbeszélt taktikát a támadásoknál és a védekezésnél egyaránt. Fontos az is, hogy mindig az idő és az eredmény függvényében játsszanak, hogy többet legyen nálunk a labda mint az ellenfélnél, vagy megtaláljuk azt a taktikát, amellyel közvetlenül, hatékonyabban támadhatunk. Ez a sport hetven százalékban a védekezés megszervezéséről szól. Ha tetszik, ha nem, erre próbálom tanítani a játékosokat is. És persze ugyanilyen fontosak az öt a négy elleni játékszituációk is.
Hol látja jelenleg a helyünket a világ futsaltérképén?
– Európa legjobb húsz, a világ legjobb harminc csapata között vagyunk, ahogy azt a ranglista is mutatja. Munkával igenis fel lehet venni a versenyt az elittel, ahogy Ukrajna és Románia példája is megmutatta, ők már a legjobbak között vannak. Miután bekerültünk a legjobb tizenkettő közé Európában, nem lehet más célunk, mint hogy túljussunk az első körön az Eb-n, és bekerüljünk a legjobb nyolc közé. Szeretném, ha a csoportkörön továbbjutna a válogatott, ehhez az kell, hogy nagybetűs csapatként játsszon a tornán.
Miben kell jelentősen előrelépnünk a jövőben?
– A futsal olyan mint a négylábú asztal: ha az egyik lábbal gond van, billeg, döcög az egész. A négy láb: az edzőképzés, az utánpótlás versenyei, szükség van egy egy professzionális liga kialakítására, és elengedhetetlen a felnőtt, az U19, U21, valamint a női válogatott támogatása is. 
Milyen eszközökkel akarja elérni a fejlődést ezeken a területeken?
– Több munkával, lemásolva azon országok módszereit mint például Brazília vagy Spanyolország, amelyek megfelelően fejlődtek. Főként az utánpótlásedzők képzésével, az alsóbb korosztályok fejlesztésével foglalkoztak intenzíven. Mi is többféle képzést hozunk létre Magyarország különböző területein, nem csak Budapesten. Ami pedig a válogatottat illeti, követni kell az utóbbi két évben kijelölt irányvonalat, ami oda vezetett, hogy jelenleg már négy U21-es játékosunk játszik a felnőttek között.
Rövid, közép és hosszú távon milyen célokat tűzhetünk ki a futsalban?
– Először is terjeszteni kell a futsalt, és be kell mutatni azt, hogy ez vonzó szakág. Nem „minifoci”, hanem önálló szakág, melynek megvannak a maga jellegzetességei, hasonlóan más labdajátékokhoz. Már korán, 6-12 éves korban segíteni kell a gyerekeket, és fokozatosan fejleszteni őket, ahogyan azt Brazíliában és Spanyolországban is csinálják. Hosszú távon be kell vonni minél több szponzort, hogy kialakíthassuk a megfelelő feltételeket. Minél több professzionális csapat van, annál magasabb színvonalú a sportág; fel kell kelteni az emberek érdeklődését, ahogyan az a kézilabda esetében is történik.
Az eddigi pályafutásában hol helyezi el ezt a sikert?
– Nekem a siker az, ha a kitűzött célokat elértük, és ebben az értelemben az összes sikert ugyanúgy nagyra értékelem.
