Sopronba költözik a REAC

reac.jpg

Fodor János, Sopron polgármestere és Kutasi Róbert, az élvonalbeli REAC labdarúgócsapatának ügyvezetője szerdán bejelentette, hogy a rákospalotai együttes Sopron-REAC néven a hűség városában játssza le tavaszi hazai mérkőzéseit.

A budapesti sajtótájékoztatón kiderült, mindkét fél hosszú távra tervez, de a részletek kidolgozása még folyamatban van. Ahogy Kutasi mondta, "hogy lesz-e házasság, azt a hálószoba dönti el".
   
A REAC-nak azért kellett elköltöznie Rákospalotáról, mert a magyar szövetség (MLSZ) rendelkezése szerint január 1-től csak olyan stadionban játszhat, amelyben van villanyvilágítás. Erre az MLSZ korábban kétszer, összesen két és féléves haladékot adott, de a Budai II László Stadionban a világítást azóta sem építették ki. A REAC a Ligakupában játszhatna Rákospalotán, mivel erre a sorozatra nincs efféle megkötés, de Kutasi szerint várhatóan akkor is Sopronban fog pályára lépni. Ez azonban csak akkor fordulhat elő, ha a csapat továbbjut a csoportkörből, mivel hátralévő három meccsét egyaránt idegenben játssza.
    
A két fél könnyen talált egymásra, ugyanis a Sopron FC Kft. vélhetően nem tudja folytatni a bajnokságot, a licencét is megvonták, márpedig az önkormányzat mindenképpen szeretett volna élvonalbeli csapatot a városban.
   
"Azt szögezzük le, hogy semmiféle fúzióról szó nincsen, továbbra is Aczél Zoltán irányítja a szakmai munkát, a csapat változatlanul sárga-kékben játszik majd. A gyakorlatban ez úgy fog kinézni, hogy az együttes csütörtökig Rákospalotán készül, majd pénteken leutazik Sopronba, ahol egyet tréningezik még, majd szombaton megvívja soros bajnoki mérkőzését" – mondta Kutasi, aki hozzátette, mindenképpen szeretnének soproni labdarúgót szerezni a téli átigazolási időszakban, hogy a soproni szurkolók még inkább sajátjuknak érezzék a gárdát.
   
Fodor arról számolt be, hogy a megállapodás akkor tekinthető véglegesnek, ha az önkormányzat közgyűlése, illetve az MLSZ is jóváhagyja a szerződést. Előbbire szerinte jövő hét elején kerülhet sor, utóbbival kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy Kisteleki István szóban támogatásáról biztosította.
   
A felek kiemelték, hogy a "házasság" azért sem váratlan, mert a város és a csapat között szoros érzelmi kötődés alakult ki Simon Tibor halála után, hiszen a korábbi labdarúgó és edző éppen a REAC-tól került Sopronba, így együtt gyászolták őt.

MTI