A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Újpest FC szerződést bontott Urbányi István vezetőedzővel. Az elválás közös megegyezéssel történt.
"Az Újpest FC vezetősége öt mérkőzésenként értékeli a bajnoki szereplést. Miután csapatunk a következő fordulóban nem lép pályára a Soproni Ligában, az értékelésre vasárnap került sor. Ezt követően a mai napon úgy határoztunk, hogy az Újpest FC közös megegyezéssel szerződést bont Urbányi István vezetőedzővel" – olvasható a klub hivatalos oldalán.
A vezetőség álláspontja szerint az elmúlt időszakban ugyan eredményesen szerepelt a csapat, de a mutatott játék nem olyan volt, mint amit, amilyet elvártak. Az Újpest szombaton otthon 4-4-et játszott a REAC-cal, s a harmadik helyen áll a bajnokságban, hátránya három pont az éllovas MTK-val szemben.
Az Újpest hétfőn délután, 15 órakor sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra, ki irányítja a jövőben az együttes szakmai munkáját.
Az eddigi edzőváltások a Soproni Liga 2007/08-as idényében:
———————————————————–
Tatabánya: Mészáros Ferenc helyett Borbély László, augusztus 19/20.
Paksi FC: Lengyel Ferenc helyett Gellei Imre, szeptember 23/25.
Sopron: Détári Lajos helyett Vincenzo Cosco, szeptember 27./október 1.
Diósgyőr: Pajkos János helyett Vágó Attila, szeptember 29./október 1.
Siófok: Botos Antal helyett Tornyi Barnabás, október 6./október 15
DVSC: Miroslav Beránek helyett Herczeg András, november 26./november 29.
Tatabánya: Borbély László december 11., helyett Ottavio Zambrano
Fehérvár: Marijan Vlak helyett Disztl László, december 27./január 4.
Siófok: Tornyi Barnabás helyett Aldo Dolcetti, január 15.
Újpest: Urbányi István helyett ?, április 21.
MTI