A Videoton fordított és 2-1-re nyert otthon a Kecskemét ellen a labdarúgó NB II 19. fordulójának hétfői mérkőzésén.

A vendégcsapat a 27. percben szerzett vezetést, amikor Pálinkás megnyert egy fejpárbajt, az üresen maradt Derekas Zoltán pedig 18 méterről átemelte a labdát a kifutó Nagy Gergely fölött.
Még a szünet előtt egyenlített a hazai csapat, Hesz Olivér ballal passzolta a kapuba a lecsorgó labdát a 38. percben. Az 56. percben a fordítás is összejött a fehérvári csapatnak, kisszöglet után Murka Benedek közelről fordulásból lőtt a léc alá.
Sokat birtokolta a labdát a hátralévő időben a Kecskemét, igyekezett támadásokat felépíteni, de nem volt kapura veszélyes.
Az egymás után harmadszor győztes Videoton, amely a forduló előtt 11. volt, jelenleg a kilencedik pozíciót foglalja el, míg a sorozatban harmadszor vesztes Kecskemét maradt a negyedik helyen.
Merkantil Bank Liga NB II, 19. forduló
Videoton FC Fehérvár – Kecskeméti TE 2-1 (1-1)
Gól: Hesz Olivér (38.), Murka Benedek (56.), illetve Derekas (27.)
Soroksár SC – HR-Rent Kozármisleny 3-2 (1-0)
Gól: Korozmán (3.), Gálfi (49.), Lakatos Cs. (58.), illetve Vajda R. (67.), Horváth D. (74.)
Kiállítva: Köböl (85., Soroksár)
Budapest Honvéd FC – FC Ajka 1-0 (0-0)
Gól: Gyurcsó (86.)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Tiszakécskei LC 1-1 (0-1)
Gól: Tóth-Gábor (52. – tizenegyesből), illetve Ramos (40.)
Kiállítva: Tóth-Gábor (70.)
Vasas FC – Karcagi SC 2-0 (0-0)
Gól: Urblík (76.), Németh Barnabás (86.)
Budafoki MTE – Aqvital FC Csákvár 2-0 (1-0)
Gól: Hajdú R. (19.), Gyurkó (65.)
Szentlőrinc – Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-0)
Gól: Tollár (44.), illetve Merényi (43.)
BVSC-Zugló – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)
Gól: Daru (72.)
A tabella:
1. Budapest Honvéd FC 19 13 3 3 37-16 42 pont
2. Vasas FC 19 12 3 4 32-17 39
3. Mezőkövesd Zsóry FC 19 9 5 5 28-23 32
4. Kecskeméti TE 19 9 3 7 30-23 30
5. Aqvital FC Csákvár 19 7 8 4 26-23 29
6. Karcagi SC 19 7 7 5 21-25 28
7. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 19 6 7 6 20-19 25
8. HR-Rent Kozármisleny 19 6 7 6 23-24 25
9. Videoton FC Fehérvár 19 6 6 7 24-22 24
10. Tiszakécskei LC 19 6 6 7 23-29 24
11. BVSC-Zugló 19 6 3 10 17-20 21
12. Budafoki MTE 19 5 6 8 20-30 21
13. FC Ajka 19 6 1 12 12-23 19
14. Békéscsaba 1912 Előre 19 4 7 8 20-30 19
15. Szentlőrinc 19 3 9 7 23-25 18
16. Soroksár SC 19 4 5 10 27-34 17
Forrás: MTI
A Honvéd hátrányból fordítva nyert a Szentlőrinc ellen, a Vasas győzött Békéscsabán
Írta a JochaPress





