Az utóbbi években “eltűnt” a magyar kosárlabdázásból a Sopron csapatával korábban jó néhány bajnoki címet és Magyar Kupát is megnyerő egykori utánpótlás és felnőtt válogatott center, Licskai Zsófia. Pedig nem vonult vissza, hanem Spanyolországban él és játszik.
Licskai Zsófia (fotó: Girgász Péter)
– Hogyan kerültél ki, Spanyolországba? – kérdeztük a válogatottunkban 2017-ben Csehországban Európa-bajnokságon is szereplő kosarast.
– Mondjuk úgy: elsősorban magánéleti okokból költöztem ki. Egy óceánparti városkában élek Andalúziában, közel a portugál határhoz, de kosarazni is szerettem volna.
– És sikerült is, méghozzá a statisztikáid alapján egészen jól (16 pont, 7,8 lepattanó). Miért éppen a másodosztályú Cordobához szerződtél?
– Talán a legfontosabb szempont az volt, hogy nem szerettem volna messze játszani az itteni otthonomtól, de Spanyolországban a csapatok többsége fent van hozzánk képest jóval északabbra. A legtöbb helyre csak repülővel tudtam volna utazni. A Cordobával úgy “találtunk egymásra”, hogy aránylag közel, két és fél órányira van tőlünk autóval, így ez volt a legközelebbi csapat a legmagasabb színvonalon.
– Igen jó szezonod lehetett, de “hová tegyük” játékerőben, színvonalban a spanyol másodosztályt?
– Mivel kintről is figyelemmel kísérem a magyar női bajnokságot, és folyamatosan nézem a meccseket, úgy vélem, itt a színvonal nagyjából a magyar NB I középmezőnyének a szintje. Jó szerkezetűek a csapatok, sok a légiós, köztük jó néhány remek fizikai adottságokkal rendelkező afrikai kosaras lánnyal, így elég kemény fizikai harc megy a palánkok alatt.
– Így nézve akkor – mondjuk így – magyar szinten is igen jól teljesíthettél… Saját karriered tekintetében hová tennéd az előző évadban mutatott játékodat?
– Szerintem most vagyok életem eddigi legjobb formájában mind fizikálisan, mind mentálisan. A statisztikai rangsor szerint én lettem a második legértékesebb játékos az egész bajnokságban. Lehet, hogy a “levegőváltozás” tett jót, vagy egyszerűen “beértem” – volt egy edzőm, aki azt mondta, hogy a centerek később érnek be… Most azt érzem magamon, hogy a rengeteg munka, amit fiatalkorom óta elvégeztem, elkezdett leülepedni bennem, emellé pedig mozgékonyabb is lettem, ami kulcsfontosságú, hiszen a spanyol kosárlabda az egyik legpörgősebb és leggyorsabb egész Európában. Kicsit sajnálom is, hogy kikerültem a magyar kosárlabdázásban a látókörből, mert el-eljátszottam a gondolattal, hogy bizony szívesen bizonyítanék újra címeres mezben. Úgy érzem, egészen más játékos lettem, mint aki pár éve voltam.
– Ha már a válogatottat említetted, itthon talán életed meccsét is a válogatottban játszottad, Pécsett, egy fontos, szlovákok elleni Eb-selejtezőn…
– Már azon is meglepődtem, hogy akkor meghívást kaptam a keretbe, s bevallom, nem számítottam rá, hogy túl sok időt tölthetek majd a pályán. Ehhez képest első csere voltam, és kifejezetten jól “sült el” az a mérkőzés – jól ment a játék, a hangulat fantasztikus volt, a válogatott pedig győzött. Az a meccs egy nagyon kedves emlékem a mai napig.
– Kint mennyire ismerik, ismerték el a teljesítményedet?
– A Cordoba játékosaként spanyolul is adtam interjúkat. Úgy érzem, szerettek és megbecsültek ott az emberek. Az előző évad után most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy válogathatok az ajánlatok közül, különböző osztályokból. Azonban nem gondolom, hogy a szezon legelejétől kezdve játszani fogok valahol, mert több mindent kell mérlegelnem. Nem akarok kapkodni, jelenleg egyedül edzek itthon.
– Közösségi oldaladon látható, hogy már a játékoskarriered befejezése utáni időszakra is aktívan készülsz…
– A kosarazás mellett fokozatosan merültem, mélyedtem el a pszichológiában, kezdetben elsősorban a saját mentális fejlődésem érdekében. Később egy “szakértői-segítői” (coach) képzést is elvégeztem. Ezáltal sportoló fiatalokkal is dolgozva érdekes volt látnom, hogy a fiatalok sok olyan problémával kerülnek szembe, amilyenek miatt annak idején elkezdtem ezzel foglalkozni.
(MKOSZ / Botár László)
Post Views: 12
