Spisljak köszönetet mond a szurkolóknak

image

Az Újpest magabiztos győzelmet aratott a visszavágón is így könnyedén került az elődöntőbe.
Az Újpest hazai pályán fogadta a Baja csapatát a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. Az újpestiek négygólos sikert arattak így könnyedén jutottak az elődöntőbe.
Zoran Spisljak a fővárosiak vezetőedzője elégedettségének adott hangot az összecsapás után.
„Az első mérkőzés 3-1 végeredménye után tudtuk, hogy a visszavágó nem ígérkezik könnyű összecsapásnak. Tisztában voltunk vele, hogy a Baja nagyon oda fogja tenni magát, és nagyon meg fogja nehezíteni a dolgunkat. Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy szerettük volna, de pontrúgásokból sok veszélyt tudtunk okozni, és szereztünk három gólt. A második félidőben sokat javult az összjátékunk, jó pár helyzetet kidolgoztunk, de csak egy gól tudtunk szerezni. Gratulálok a játékosoknak, és még egyszer megköszönném a szurkolóknak, hogy mögénk álltak és bíztak bennünk.”