Doncic 1999. február 28-án született Ljubljanában, és 13 éves volt, amikor az Olimpija csapatától leigazolta őt a Real Madrid, ahol azonnal mélyvízbe, az U16-os csapathoz került. Első profi szerződését 2015-ben, mindössze 16 évesen írta alá, majd rögtön be is mutatkozott a madridiak felnőtt csapatában, ahol rövid idő leforgása alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát. Utolsó madridi szezonjában, a 2017-2018-as idényben a spanyol élvonalban és a Real által megnyert Euroligában is MVP, azaz a legértékesebb játékos lett.
Kimagasló eredményeivel a tengerentúlon is felhívta magára a figyelmet: a 2018-as drafton a harmadik helyen választotta ki az Atlanta Hawks, ám egy csereügylet keretében a Dallas Maverickshez került. Remeklését a texasiaknál is folytatta, 2019-ben az év újoncává választották az NBA-ben, 2020 óta pedig minden évben bekerült a liga All Star-csapatába, és kiérdemelte a „Luka Magic” („Varázs Luka”) nevet. Az NBA-ben több rekordot is tart, egy 2022-es mérkőzésen például 60 pontot, 21 lepattanót és 10 gólpasszt regisztráltak a neve mellé.
[embedded content]
A 201 centiméter magasra nőtt, kimagasló játékintelligenciájáról híres Doncic egy korábbi interjúban úgy fogalmazott: „Mindig nálam idősebbekkel edzettem és játszottam, akik nálam sokkal tapasztaltabbak voltak. Sokan nálam magasabbak és gyorsabbak is voltak, szóval az agyammal kellett legyőznöm őket.”
Ezzel a teljesítményével Doncic történelmet írt az NBA-ben, ugyanis ő lett az első európai, aki ilyen magasságba jutott (közöttük korábban a görög Giannis Antetokounmpo állt az első helyen 64 ponttal), és az amerikaiak közül is csak két játékos előzi meg.
Az egy meccsen elért pontszám tekintetében a hatvanas évek sztárja, Wilt Chamberlain a csúcstartó, aki 1961 és 1963 között hatszor dobott minimum 70 pontot, minden idők pontrekordját – kereken 100-at – pedig a Philadelphia Warriors mezében érte el 1962. március 2-án. A második helyen a Los Angeles Lakers 2020-ban helikopter-balesetben elhunyt legendája, Kobe Bryant áll, aki 2006. január 22-én szórt 81 pontot a Toronto Raptorsnak. A 73 pont elérése azonban nemcsak Doncicnak, hanem a Denver Nuggets egykori kiválóságának, David Thompsonnak is sikerült, igaz, ő is meglehetősen régen, egy 1978-as meccsen hozott össze ennyit. Érdekesség, hogy a sportág egyik legnagyobb legendájának, Michael Jordannak is „csupán” 69 pont az egymeccses rekordja.
Történelmi távlatban is erősre sikerült a január az NBA-ben, ugyanis míg az elmúlt 77 évben mindössze nyolc játékosnak sikerült legalább 70 pontot dobnia egy meccsen, ebben a hónapban két játékosnak is összejött ez a bravúr.
Egyikük a kameruni születésű Joel Embiid, aki január 22-én a Philadelphia 76ers mezében 70 pontot szórt a San Antonio Spursnek, a másik játékos pedig a Dallas Mavericks szlovénja, Luka Doncic, aki négy nappal később 73 pontot dobott az Atlanta Hawks ellen.
(Nyitóképünkön Luka Doncic látható. Fotó: Burak Akbulut / Anadolu via AFP)Írta a HVG
A Sport: A szlovén „varázsló”, aki 73 pontot dobott egy meccsen az NBA-ben bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.