Sportcsillagok Gálaestje: ki lesz az év sportolója?

sportcsillagok.jpg

A Magyar Sportújságírók Szövetsége idén 51. alkalommal rendezte meg a Év sportolói szavazást. Az öt kategória díjazottjainak névsora, így a győzteseké is ma, a Syma Csarnokban 19 órakor kezdődő Sportcsillagok Gálaestjén derül ki – az eseményt élőben közvetíti a Duna Televízió.

A férfiaknál várhatóan az olimpiai bajnok kenus Vajda Attila és a háromszoros ötkarikás ezüstérmes úszó Cseh László közül kerül ki a győztes. A nőknél az olimpiai bronzérmes Mincza-Nébald Ildikó legnagyobb ellenfele a Pekingben legeredményesebb magyar sportoló, a kajakos Kovács Katalin lehet.
   
A csapatoknál az idén egyformán olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott és a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros mellett a világelitbe visszajutott férfi jégkorong-válogatott szólhat bele az első hely sorsába. Az eddig ötven szavazás során a hokisok még nem kerültek be az első háromba.
   
Az edzőknél Vajda és Cseh trénere, tehát Vécsi Viktor és Turi György, míg a szövetségi kapitányoknál Kemény Dénes, a pólósok szakvezetője és Pat Cortina, a jégkorongozók irányítója az esélyes. Utóbbi személyében egyéni kategóriában először kerülhet sor külföldi szakember díjazására.
   
A Sportcsillagok Gálaestjén hagyományosan elismeréseket vehetnek át a legjobb fogyatékos sportolók, valamint különdíjak átadására is sor kerül. A fellépők között lesz Caramel, a Four for dance és a United.

MTI