Sportolni öröm – Elképzelni a lehetetlent sorozatunk következő része

Norbi a budapesti Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon diákja.

A tizenhat esztendős Down-szindrómás fiú kedvenc időtöltése a sport mindenféle formában, több sportágban is jeleskedik. Legutóbb egy nemzetközi versenyen járt Aradon, és több érmet is szerzett. Büszkélkedett is a szépen csillogó medáliákkal, amikor az óbudai intézmény úszódájában találkoztunk vele, édesanyjával és nagymamájával.

BBC_7408 BBC_7384

Az édesanya, Mónika elárulta, hogy 21 évesen szülte Norbit. Fiatal, egészséges nő volt, semmi jele nem utalt arra, hogy kisbabájával bármi baj lehet, majd mindezek ellenére, a születésénél kiderült, hogy még sincs minden rendben, az újszülött Down-szindrómás.
– Kisfiam megszületésekor rögtön mondták az orvosok, hogy baj van. Teljesen váratlanul ért. Akkor még semmit nem tudtam a Down-ról – mondta az édesanya.
– Először nagyon megijedtem, de idővel megtanultam együtt élni, azzal, hogy Norbi Down- szindrómás. Ezt nem volt könnyű elfogadni, de úgy gondolom, mára már sikerült, az élet nehézségei azért vannak, hogy megküzdjünk velük. Fiamat egyedül nevelem. Szerencsére a nagyszülők nagyon sokat segítenek Norbi nevelésében, ami azért is fontos, és elengedhetetlen számomra, mert jelenleg egy pékségben dogozom minden hétvégén – mondta Mónika.

BBC_3961 BBC_7342 BBC_7326

 

 

 

 

 

Az egész család nagyon szurkol Norbi sikereiért, és remélik, hogy egyszer talán egy Speciális Olimpián is részt vethet majd a család büszkesége.
A kamasz fiú számara a sport nagyon sokat jelent, ebben éri el sikerit. Oravecz Éva a Csalogány Iskola tanára, Norbi edzője, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) úszás szakágvezetője így emlékszik a kezdetekre: – Norbi nagyon nehezen tanult meg úszni mivel nagyon későn kezdtük. Nagyon kitartó és annak ellenére, hogy az elején nem lelte benne sikerét, mégis küzdött az összes edzésen. Sokáig csinálta, hogy elmentünk nagyobb versenyre, ahol ugye más a medence és ott egyszerűen nem mert belemenni a vízbe, mert megijedt.

BBC_4172 BBC_4088 BBC_4031

 

 

 

 

 

A Csalogány Diáksport Egyesület úszócsapatának jelenleg harmincnégy tagja van, köztük huszonhárman aktív versenyzők. Emellett vannak, akik csak levezetésként, illetve vannak egészen picik, akik még csak most kezdtek a sportággal megismerkedni.
– Norbi nagyon kitartó, és most már a versenyeken, ha lassan is, de biztosan hozza az eredményeket – dicsérte tanítványát Oravecz Éva.A szakágvezető örömmel, és nem kis meghatódottsággal azt is megosztotta velünk, hogy ő miként lett az igazi „Győztesek Világának” a tagja, amit Speciális Olimpiaként ismer a az egész világ.
– 2001-ben ismerkedtem meg munkám során a sérült emberekkel, és az ő sportolási lehetőségeikkel. Ekkor éreztem úgy, hogy megtaláltam a helyem, azokkal dolgozhatok, akiket tisztelek, becsülök, és láthatom fejlődésüket, ahogy minden versenyen és a hétköznapokban átlépik saját határaikat. Első önkéntes munkám egy úszóverseny volt, ekkor kerültem közelebbi kapcsolatba a Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel. Ez annyira meghatározó verseny volt, hogy az úszás, az atlétika és a tenisz sportágakban is elkezdtem végezni önkéntes, logisztikai és bírói munkát. 2008-ban iskolánk új helyre kötözött, ahol helyet kapott egy uszoda is, így adott volt, hogy az iskolában addig döcögősen működő úszószakágat fel kell fejleszteni. 2010-ben egy gyermekünknek sikerült részt vennie, az úszó- Eb-n. Majd 2011-ben Mészáros Szabina növendékünknek is lehetősége adódott a Nyári Világjátékokon Athénban megmutatni tudását. Én is az utazó csapat tagja voltam, így helyben szurkolhattam, és segíthettem az egész úszócsapat és Szabina sikeres szereplését – emlékezett vissza Oravecz Éva.

BBC_7398 BBC_7361

 

 

 

 

 

 
Fotó: Valczer Hajni
Zana Anita

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS