Hivatalosan október elsején kapta meg rektori kinevezését a Testnevelési Egyetem élére Sterbenz Tamás, a korábbi válogatott kosárlabdázó, aki hosszabb ideig töltötte be a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége főtitkári tisztségét. Az új rektor első külföldi útjára is sor került a közelmúltban, amikor Albániába, az ottani társintézménybe látogatott. Beszélgetésünket ezzel az eseménnyel kezdtük.
A Testnevelési Egyetem rektora, Sterbenz Tamás (fotó:jochapress)
– Miért éppen Albániába vezetett az útja és mi volt a konkrét célja ennek a szakmai kirándulásnak?
– Ha viccelni akarnék, akkor azt mondanám: azért éppen Albánia, mert a-betűvel kezdődik az ország neve… Természetesen nem ez volt a szempont. Az albániai társintézménnyel már korábban is élt a kapcsolatunk, többször is találkoztak a két intézmény vezetői. Ők ismételten rendkívüli érdeklődést mutattak és mi is nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy a hallgatói, oktatói és egyetemi munkatársi közvetlen kapcsolatokból mit lehet kihozni? Az ott töltött három nap meggyőzött bennünket arról, hogy Albánia sokat fejlődött, és legfőképpen a rekreáció területére érvényes ez a megállapítás. Az edzőképzésben és a sportszakemberek képzésében hosszabb távon is gyümölcsöző együttműködésre gondolok. Korábban kicsit fekete lóként tekintettünk rájuk, de most ismételten meggyőztek minket arról, hogy igen elkötelezettek a hosszútávú fejlődés mellett.
– Ön nem kívülről érkezett a Testnevelési Egyetem élére, hiszen évtizedek óta itt szolgálta az oktatás ügyét.
– Pontosan húsz éve lesz 2022-ben annak, hogy beléptem az akkori TF kapuján. Az első lehetőséget a Sportmenedzsment Tanszéken, az akkori dékántól, Nyerges Misi bácsitól kaptam. Az ő támogatását élvezve tanársegédből előbb adjunktus majd docens lettem. Néhány nappal kórházba vonulása előtt átmenetileg rám bízta a tanszéket; ez a négyéves időszak 2014-ig tartott. Amikor önállóvá váltunk a Semmelweis Egyetemtől, előbb Mocsai Lajost választották meg rektornak, ő pedig engem kért fel az általános rektorhelyettesi feladatok ellátására. Ez a periódus ez év nyaráig tartott.
Dr. Nyerges Mihály (fotó:atlétika.hu)
– Milyen tennivalókat kellett ellátnia a hét, rektorhelyettesi esztendő során?
– A legfontosabb dolgom az volt, hogy a Mocsai Lajos úr által képviselt rektori víziót törekedtem a hétköznapok munkájában megvalósítani. Az átalakulási folyamatban pedig igyekeztem segíteni a tanárok és oktatók azon gondjainak és problémáinak a megoldását segíteni, amelyek az új átalakulási struktúrában még döccenőket jelentettek.
– Az átalakulásban 2021-es esztendő jelentette a csúcsot az egyetem életében…
– Mi is a modellváltók közé kerültünk, az ITM minisztériumi fenntartásából átkerültünk az alapítványi fenntartásúak közé. A létesítmények tulajdonjogát megkaptuk, kötöttünk egy ötéves fenntartási szerződést az ITM-mel és egy 25 évre szóló keretmegállapodást is. Az ötéves támogatás mértéke függ a hallgatói létszámtól, a tudományos teljesítménytől, az oktatók teljesítményétől és a sportbeli eredményességtől is. Az oktatóinkat abba az irányba kell motiválnunk, hogy a fő tevékenységük itt, az egyemen legyen, és támogatjuk, hogy mellette a magyar sportban még egy helyen dolgozzanak, de az itt folyó munkájuk legyen az elsődlegesen fontos. Szellemi termékeiket pedig szeretnénk velük közösen a piacra vinni.
Dr. Mocsai Lajos (fotó:jochapress)
– Feltehetően a testnevelő tanári pálya tekintélyének visszaállítása is kiemelt céljaik közé tartozik.
– Ez az egyetlen szakunk, ahol a hallgatói létszám gyakorlatilag megegyezik a felvehetők számával, míg az összes többi szakra sokszoros a túljelentkezés. Szeretnénk a „tesitanárok” képzésének programját is modernebbé tenni, egyidejűleg azért is küzdünk, hogy Magyarországon ismét érdemes legyen testnevelő tanárnak lenni. Oda kell eljutni, hogy a tanáraink a régebbi időszakban elfogadott fontosságukat visszanyerjék az iskolákban. Az utóbbi időben ugyanis bár változatlanul becsülettel megtartották az óráikat, de nem voltak központi szereplői a tantestületeknek. Akik versenyeztünk és benne maradtunk a sportéletben, azoknak az életében kivétel nélkül igen fontos szerep jutott a testnevelő tanároknak – ide kell ismét eljutnunk.
– Az Ön pályafutását például kik egyengették?
– Én soproni vagyok, az általános iskolában Fekete Imre volt a testnevelőm, a Széchenyi Gimnáziumban pedig Krasznai Andrea, de szerencsémre még ismerhettem az ő édesapját, Krasznai Feri bácsit, akit Sopronban mindenki csak a Mesterként emlegetett. Mellette fiatalkori kosárlabdaedzőm, Gábor Csaba is legalább akkora hatással volt rám, aki egy olyan generációt indított el, akikből majdnem mindenki NB I-es játékos lett, Meszlényi Róberttel ketten pedig a szövetségi kapitányságig is eljutottunk.
– Menjünk tovább, visszafelé az időben. Mikor kezdett el kosarazni?
– 1978-ban a bátyám mellett egyenes utam volt a sportág felé. Ő Sterbenz László, edzőként nyert bajnokságot itthon és Ausztriában is. Jelenleg egy vendéglátóipari középiskolát vezet, a publikálás mellett itt, a TE-en is tanít sporttörténet témakörben, vendégelőadóként.
– Maradjunk még egy kicsit az Ön kosaras pályafutásánál…
ifj. Gyímesi János (fotó:jochapress)
– Gábor Csaba vitt minket fel az ifikorig Sopronban. Szerencsémre előbb megszereztem a technikai alapokat és csak azután, 14-15 évesen nőttem meg hirtelen. Meghatározó volt, hogy 18 évesen Körmendre kerültem Patonay Imre kezei alá, ahol akkor nyertek bajnokságot, bár abban nekem még nem jutott szerep. Három év eltelte után hívtak haza. Közben Szombathelyen tanító és matematika tanár diplomát szereztem. A soproni kosaras évek idején Vetési Imre, Gyímesi János, majd végül a bátyám edzősége idején játszottam, párhuzamosan elvégeztem a TF-en a szakedzői szakot. Az utolsó két évemben válogatott is voltam, s végül viszonylag fiatalon, 1994-ben, 26 évesen hagytam abba.
– Ettől kezdve az edzői tevékenység került élete középpontjába?
– Előbb tanítottam, majd elkerültem egy évre Pécsre, ahol Rátgéber László mellett dolgoztam. 1996-ban ismét visszamentem Sopronba, ahol egy évnyi másodedzőséget követően a GYESEV Sopron szakmai vezetését vehettem át. Két évvel később a SMAFC edzőjévé neveztek ki, közben a közgazdaságtani diplomát is sikerült megszereznem. Egy évig Debrecenben élvezhettem a Vadkakasokkal a szakmát, s bár a várost és a csapatot is szerettem, de a BEAC meghívására 2002-ben Budapestet választottam. Nem akartam csak edző maradni és szerencsémre sikerült egyidejűleg a TF-re bekerülnöm.
– Közben 1996-tól mindig valamelyik korosztályos válogatottat is Önre bízták.
– Így történt, és még azt is szeretném elmondani, hogy 2004-ben Füzi Ákossal együttműködve a 4. helyen végeztünk az Eb-n a lányokkal.
Füzy Ákos (fotó:Eurosport)
– Talán megkérdezhetem: mennyire elégedett a kosaras pályafutásával?
– Ha jól emlékszem, huszonnégyszer játszhattam a nemzeti együttesben. Összességében nincs hiányérzetem annak ellenére sem, hogy 26 évesen vonultam vissza. Talán fizikailag és érettségben még jó néhány év bennem maradt. Valószínűleg a következő években lettem volna igazán stabil, jó játékos, ám mégsem bánom, hogy így alakult, hiszen ellenkező esetben civilben kevesebbre jutottam volna. A körmendieknél az egész csapatot kedveltem, Szendrei Sanyival az élen. A soproniak közül a sajnálatosan korán elment Molnár Csaba neve kívánkozik előre. A válogatottban nagyon szerettem együtt pályán lenni Boros Zoltánnal, aki most szintén előadó itt, az egyetemen.
– Többirányú elfoglaltsága mellett mennyire tudja nyomon követni a magyar kosárlabdaázás eseményeit, történéseit?
– Hát bizony egyre kevésbé! 2014-ben ugyan egy szezonra elvállaltam a TFSE női együttesét, de miután Magyar Bianka személyében megtaláltam a megfelelő szakembert, így azóta csak szakmai vezetőként egyengetem az útjukat. Természetesen a női NB I-et napi rendszerességgel figyelem. Jómagam a válogatott kapitányság után, 2006-ban azért hagytam abba az edzősködést, mert kineveztek a szövetség főtitkárává, amely feladatkört 2013-ig töltöttem be.
Magyar Bianka
– Ez a hét, főtitkári év meglehetősen változatosan telt el.
– Van is hiányérzetem, mert az első három év azzal telt el, hogy azt a botrányos, harcias időszakot le lehessen zárni. Anyagilag nem tudtunk akkoriban még megerősödni és a szakmai feltételek is hiányoztak az előbbre lépéshez. A 2011/12-es években belépett a TAO-rendszer, s ezt követően már egészen másként lehetett gondolkodni. Azt kicsit sajnálom, hogy amikor én időmben még korántsem voltak olyan feltételek, mint a legutóbbi években.
– Mit gondol, nincs túl sok pénz a mai magyar sportéletben?
– Nem az a baj, hogy mennyi a pénz, hanem a hatékony felhasználással vannak gondok. A hosszútávú tervezhetőségnek kell meghoznia a változást és elmozdulni a még hatékonyabb felhasználás irányába. Az állam azt honorálja, ha az évek során valaki szakmailag fejlődik.
– Amióta eljött a sportág apparátusából, milyen a kapcsolata a szövetséggel?
– Hivatalosan mindig is vonalban voltunk, elsősorban az Universiade- együttesen keresztül, melynek edzője is voltam, utóbb pedig a csapatvezetője vagyok. Az egyetemi sportot én képviselem a szövetségben. Ezek a mindenkori Universiade-játékosok nagyon komoly utánpótlást jelentettek és jelentenek ma is a felnőtt válogatott számára. Például Aho Nina stabil válogatottnak számít, de a következő év lehet az, amikor majd egyidejűleg többen is helyet követelnek maguknak a felnőtt válogatottban. Mivel a felnőtteknek egy évig nincs komoly igénybevételt jelentő nemzetközi kötelezettségük, így a legerősebb Universiade válogatottal szándékozunk nyáron Kínába utazni.
– A válogatottra váró hosszú szünetet megelőzően két Eb-selejtezőre is sor került…
– Természetesen mindkét találkozót megnéztem. A spanyolok ellen már láttam azt a fiatalítási tendenciát, amelyre várok és örömömre, a lehetőséggel alapvetően jól sáfárkodtak a kedvezményezettek. Jól játszottak, megszorongatták a kicsit átalakított, de így is komoly játékerőt felmutatott spanyolokat.
– Közben néhány szó erejéig téma lett a sakkozás is. Esetleg Ön is sakkozik?
– Igen, bár egyéni versenyeken nem tudok asztalhoz ülni, viszont a TE Budapest II. osztályú csapatában igazolt játékos vagyok. Szóval a kosárlabdát és a sakkot követem – a sakkszövetségnek mindmáig elnökségi tagja vagyok -, a többieket inkább gyakorlom. Konkrét törekvésem, hogy valamit minden nap sportoljak. A heti programomban rendszeresen helye van a tenisznek, az úszásnak, a futásnak és a kerékpározásnak is. Egyetlen tévés sportprogramnak vagyok visszatérő nézője, ez pedig az évforduló napjain megrendezésre kerülő síugró Négysánc-verseny.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 37
