Profi karrierje során először fordult elő Stipsicz Bencével, hogy csak kívülről nézhette klubcsapata, a Hydro Fehérvár AV19 és a magyar jégkorong-válogatott mérkőzéseit. Tavaly elszenvedett vállsérülése már a múlté, és a huszonöt éves hátvéd lelkesen, motiváltan várja az új kihívásokat a jégen.
Stipsicz Bence (fotó: Dömötör Csaba)
– Eddigi pályafutására az volt a jellemző, hogy negyven-ötven tétmérkőzést játszott egy idényben. A legutóbbiban azonban csak két meccs szerepelt a neve mellett, mert vállsérülése miatt a teljes évadot ki kellett hagynia. Mi történt pontosan?
– Még az egy évvel ezelőtti, rigai olimpiai selejtező előtt sérültem meg az egyik edzésen. Szerencsétlen szituáció volt, többen is összeütköztünk, és belecsúsztunk a kapuba. Ott még nem is derült ki, hogy valójában mekkora a probléma, de a lettországi torna alatt már elég sok gondom volt a vállammal, majd egy székesfehérvári kivizsgálás kiderítette, hogy elkerülhetetlen a műtét. Eleinte reménykedtünk benne, hogy az idényt még kihúzom valahogy, és az orvosok is úgy gondolták, kitolható a beavatkozás időpontja. Aztán az új idény második mérkőzésén teljesen kiugrott a vállam, így nem lehetett tovább halogatni a műtétet, amelyre a Covid-helyzet miatt két-három hét csúszással kerülhetett sor. Onnantól hat-nyolc hónap rehabilitáció várt rám – ezzel el is telt az egész évadom.
– Hogyan fogadta, amikor közölték, hogy már szeptemberben véget ért az idénye?
– Ez minden sportolónak rosszulesik, én sem voltam boldog. Elvégre azért dolgozol egész nyáron, hogy aztán év közben meccseket játssz, és nem azért, hogy az idényben csak eddz, és várj a felépülésedre. Másrészről viszont nagyon gyorsan el kell fogadni ezt az új állapotot, igaz, nem is tudsz mit tenni ellene, hiszen a sérülés már megtörtént.
– Higgadt embernek ismerjük. Mennyire tudta azt a hosszú időszakot türelmesen kezelni, amíg nem mehetett fel újból a jégre?
– Nagyon nehéz volt, próbáltam is kapacitálni a gyógytornászt és az orvost, hogy most már egész jó a vállam, mi lenne, ha visszatérnék a jégre? Ők azonban egyre csak azt válaszolták, hogy nem, legyek türelemmel. Nem könnyű ezt elfogadni, főleg, ha közben azt látod, hogy a csapatod jól játszik, jól teljesít. Rossz ebből kimaradni. De nincs mit tenni, a sérülés része a sportnak, remélhetőleg nem lesz többször részem hasonlóban.
– Amikor idén márciusban újra jégre léphetett, egy interjúban azt mondta, a mindennapos kondirehabilitáció egy idő után felőrölte az idegeit. Milyen módszerrel lehetett ezen átlendülni?
– Mindig mondják, ha sérült vagy, kevesebb a feladatod, hiszen például nem utazol a csapattal a mérkőzésekre. De valahogy ez mégsem igaz, én legalábbis azt tapasztaltam, hogy ilyenkor is nagyon sok a feladat. Amikor például már újból a jégen gyakorolhattam, volt egy száraz edzésem, aztán egy jeges edzésem, majd egy gyors ebéd, és már indulhattam is a rehabilitációra. Abban mondjuk szerencsém volt, és mentálisan is jót tett, hogy legalább be tudtam fejezni az egyetemi tanulmányaimat. Meg közben figyeltem a mérkőzéseket, részt vettem a csapat megbeszélésein. Az edzőm gyakorta elmondta, ha nem is tudom a jégen gyakorolni az elhangzottakat, figyeljek és tanuljak, hogy amikor visszatérek, akkor már jobban menjen.
– Elméletben mennyire sikerült Kevin Constantine elképzeléseit elsajátítani?
– Elég nagy százalékban, ahhoz azonban még kell egy kis idő, hogy minden automatizmussá is váljon.
– Az edzésen, amely után beszélgetünk, láttam, hogy egy alkalommal felkenték a palánkra. Mennyire tart ezektől az ütközésektől?
– Most már nem annyira. Az orvosok azt mondták, jól sikerült a kezelésem, a gyógytornászom szerint is rendbe jöttem, meg aztán továbbra is végzem a gyakorlatait. Igazából nincs bennem félelem. Ebben talán az is segít, hogy a csapattársaim közül is mindenki most tért vissza a jégre, mindenki most lendül bele, ezért nem tartok attól, hogy bármi baj történhet.
– Ez a hosszú kényszerpihenő hozott valami olyan újat az életébe, ami nem fért volna bele egy átlagos idény alatt?
– A karácsonyi ünnepeket a családdal tölthettem, erre korábban nemigen akadt példa. És arra is most eszméltem rá, hogy amikor benne van az ember a mindennapi körforgásban – nekem ez lesz a hatodik idényem a Fehérvárral az ICEHL-ben –, hajlamos azt gondolni, hogy ennek mindig így kell történnie. A kihagyás után úgy érzem, sokkal nagyobb örömmel, lelkesebben és motiváltabban tértem vissza.
– Hogyan élte meg, amikor végre ismét felvehette a korcsolyát, de még csak egyéni edzéseket végezhetett a jégen?
– Szokatlannak. Botot még nem foghattam, csak koritechnikáztam, az óvatosságon volt a hangsúly. Nem eshettem el, erre nagyon oda kellett figyelnem, emiatt egy kicsit félelmetes is volt az első időszak. Most nyáron volt egyébként először, hogy már mindent csinálhattam edzésen, külön odafigyelés nélkül is, ez nagyon jó érzéssel töltött el.
– Milyen volt az első közös edzés a csapattársakkal?
– Nagyon jó, én egyébként is mindig várom az augusztusokat. Bár azt minden hokis nevében mondhatom, hogy mi igenis élvezzük a nyári felkészülést, hiszen alapvetően szabadság van, többnyire kondiedzés és heti két jeges edzés szerepel ilyenkor a programban. Ám ez mégsem annyira izgalmas, mint jégen lenni. Ennél már csak azt várjuk jobban, amikor az első meccsen az első harmadban bedobják a korongot, és elindul végre az idény.
– Említette, hogy a hazai mérkőzéseken kint volt az elmúlt idény során. Milyen volt kívülről, szurkolóként nézni a csapat szereplését?
– Egyrészt jó volt látni, milyen jól ment a játék srácoknak, másrészt rossz volt, hogy nem lehetek közöttük. Sok olyan csapattársam van, akivel már évek óta együtt játszunk itt, és közben akadtak olyan idények, amelyek nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. Nagyon örülök az idényben megszerzett ICEHL-ezüstéremnek, már csak azért is, mert a jó szereplésnek hála a hangulat is jobb lett a mérkőzéseinken, mint korábban. Bízom benne, hogy mindkettőt átmentjük az új évadra is.
– Volt olyan pillanat, amikor legszívesebben berohant volna az öltözőbe felvenni a felszerelését, és bekorcsolyázott volna a jégre?
– Minden meccsen akadt ilyen pillanat, főleg amikor már azt gondoltam, hogy visszanyertem az erőmet, és összeállt a mozgásom. De teljesen irreális lett volna akkor még kontaktba állni és mérkőzést játszani…
– Kívülről milyennek látta az együttest?
– Eszméletlenül szervezettnek, talán ez is volt a legnagyobb erősségünk. Mindenki tudta, mi a dolga, igaz, meg is volt követelve a játékosoktól, hogy a végsőkig teljesítsék is a feladatukat. Úgy gondolom, fontos, hogy ezekkel a szerepekkel mindenki tisztában legyen, és tegye, amit tennie kell, sőt azzal, hogy Kevin Constantine lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya, innentől még fontosabb lesz.
– Ha már a válogatott szóba került, a májusi, ljubljanai divízió 1/A-csoportos világbajnokságot is kénytelen volt kihagyni. Így azt is csak kívülről nézhette végig, ahogy a csapat feljutott az elitbe.
– Óriási élmény lehetett belülről átélni a feljutást, nagyon örültem a játékostársak sikerének. Persze sajnáltam, hogy lemaradtam a vébéről, már csak azért is, mert amióta válogatott vagyok, minden világbajnokságon ott voltam, de ez most így alakult. Remélhetőleg az elit-világbajnokságon már ott lehetek: az a célunk, hogy olyat alkossunk, amit eddig még nem sikerült.
– Ön is említette, hogy már nagyon várják az idény első mérkőzését. Az első korongbedobásra hamarosan sor kerül, hiszen szeptember elsején hazai jégen fogadják a Zürich Lionst a Bajnokok Ligájában. A Hydro Fehérvár AV19 története során először szerepel ebben a versenysorozatban. Jelent ez bármilyen plusz motivációt a csapatnak?
– Nagyszerű lehetőség lesz ez nekünk, és nem csak a hoki terén. Megmutathatjuk magunknak, hogy olyan csapatok, mint például a BL-címvédő és a svéd élvonalban is évről évre jól teljesítő Rögle vagy a szintén erős svájci bajnokságból érkező Zürich ellen mire vagyunk képesek. Ezek a találkozók ráadásul hasznosak lehetnek az ICEHL-re nézve is, hiszen a sebességre, a nyerni akarásra a BL-ben még nagyobb szükségünk lesz, mint az idény közben. Továbbá a válogatott játékosoknak is kiváló lehetőség az erőfelmérésre, hiszen az elit-világbajnokságon is ilyen kaliberű hokisokkal kell majd szembenézni. Szóval a most következő BL-mérkőzések azt is megmutathatják, hol tartunk hozzájuk képest.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 27-i lapszámában jelent meg.)
Post Views: 23
