Stöger a Fradi veresége után: „Az eddigi csapataimnál ezt a hozzáállást nem tapasztaltam” – így látták az edzők

Újpest – Paks 4-3

Michael Oenning (Újpest):Az elmúlt három fordulóban már stabilan és jól játszottunk. Az MTK ellen az utolsó pillanatokban kaptunk ki, amit nem volt könnyű feldolgozni. A pályán nyújtott teljesítményünk javult, ami pontokban is megmutatkozik. Sajnos visszahoztuk a Paksot a játékba. Tudtuk, hogy támadásban az egyik legjobb csapat, ezért is vagyok elégedett, hogy meg tudtuk nyerni a mérkőzést.  (M4 Sport)

Bognár György (Paks):A védekezésünkkel volt a legnagyobb probléma. Az első tíz percben nem ütköztünk, gyengén játszottunk, nem blokkoltunk, így az Újpest meg tudta fordítani a mérkőzést, és a játék képe alapján talán megérdemelten is nyertek. Ugyan a végén lehetett volna döntetlen is, de az első félidőben a rossz védekezésünkön sok elment, és a második játékrészben is akadtak gondjaink. Ezt most nem bírta el a csapat. Mindennek ellenére látom a csapatban a játékerőt, most sajnos rossz passzban vagyunk, de ez benne van a futballban, valamint bármikor megfordulhat. Nyilvánvalóan a védekezéssel küszködünk hosszabb ideje, próbálunk ezen javítani. (paksifc.hu)

DVSC – Ferencváros 2-0

Joan Carrillo (DVSC):Egy nagyon jó Ferencváros ellen készültünk fel jól, és megérdemelten nyertünk. Szervezetten futballoztunk, megvolt a megfelelő egyensúly a játékunkban. Nagyon örülök, hogy örömet tudtunk szerezni a szurkolónknak. (dvsc.hu)

Peter Stöger (Ferencváros):Természetesen a csütörtöki, Leverkusen elleni találkozó intenzitása is látszott néhány játékos mai teljesítményén, de a kezdőcsapat nem ugyanaz volt. Sokaktól sokkal többet vártam volna. Nem tudom mi az oka annak, hogy egyesektől a „kisebbnek tartott” csapatok ellen nem először láttam motiválatlan játékot. A futballban mindenkit tisztelni kell, egy profi játékos nem engedheti meg magának, hogy egyes találkozókon így lépjen pályára. Az eddigi csapataimnál ezt a hozzáállást nem tapasztaltam. A bajnoki szünet alatt lehetőség lesz arra, hogy rendet tegyünk a fejekben. Persze ha valaki nem hajlandó beállni a sorba, nem akar változtatni a hozzáállásán, akkor nem kerül majd be a keretbe. (fradi.hu)

Mezőkövesd – Kisvárda 0-2

Supka Attila (Mezőkövesd):Az első gólt megelőzően fegyelmezetlenek voltunk, a kifejelt labdánál nem jól helyezkedtünk, de ugyanez elmondható a második gólt előtti szituációról is. Nekünk is voltak lehetőségeink gólszerzésre, 100 százalékos ziccert viszont egyik csapat sem dolgozott ki. (M4 Sport)

Erős Gábor (Kisvárda):Egy nagyon küzdelmes mérkőzés volt. A játékosok meghalnak egymásért a pályán, borzasztó jó a küzdőszellem. Nagybetűs csapat vagyunk, ez a siker titka. Örülünk, hogy Prenga jó helyen volt és megszerezte az első gólját. A következő ellenfelünk, a Puskás Akadémia remek csapat, nem lehet más célunk, mint a győzelem és szépen vonulni a téli szünetre. (M4 Sport)