
Az elmúlt évben egy sor felsőoktatási intézménnyel kötött hosszú távú stratégiai megállapodást a Magyar Ökölvívók Szövetsége – amolyan befektetés ez a jövőbe –, és a sorba illeszkedik az a szerződés is, amely a 70. TippmixPro Bocskai István-emlékverseny alatt köttetetett a MÖSZ és a Debreceni Egyetem között.
Miközben már zajlottak a selejtezők, a két ring között Kovács István, a Magyar Ökölvívók Szövetség elnöke és Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora szentesítette aláírásával azt a megállapodást, amely a sportolók és az edzők jövőbeni tanulmányait és képzését szabályozza.
A Debreceni Egyetem is felsorakozott a korábban már hasonló megállapodást kötő intézmények, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem mellé.


