Súlyemelő vb: hétfőtől Pekingért versenyeznek Thaiföldön

sulyemeles1.jpg

Tíz év után ismét Thaiföld ad otthont a súlyemelők világbajnokságának, a koedukált vb-n Magyarországot 11 fős csapat képviseli.

Nemcsak a vendéglátó ország azonos az évtizeddel ezelőttivel, hanem a rendező város, Csiangmaj is, ahol hétfőtől 26-ig zajlanak a pekingi olimpiára kvalifikáló világverseny küzdelmei nyolc férfi- és hét női kategóriában. Javarészt az itt gyűjtött pontok alapján dől el, hogy mely nemzetek hány emelőjüket küldhetik majd a kínai fővárosba jövő augusztusban, bár egy-két versenyző például a 2008-as Európa-bajnokságon is kiharcolhatja még az olimpiai részvételt.

Ez utóbbi lehetőség maradt a magyar nők számára is, miután a válogatott a tavalyi, dominikai, szintén olimpiai kvalifikációs világbajnokságon annyira kevés pontot gyűjtött, hogy a szakvezetés úgy döntött: nem indít teljes csapatot a thai vb-n. Csupán három hölgy rajtját támogatta, őket is inkább a tapasztalatszerzés céljával delegálta, mert kiugró eredmények valósan nem várhatók a női részlegtől.

Ahogyan éppenséggel a nyolctagú férfiválogatottnak sem lehetnek vérmes reményei, de – ahogy a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elvárásait Halász István főtitkár megfogalmazta: – kellő küzdőképesség mellett, lehetőleg hat jó gyakorlat bemutatásával, az egyéni csúcsokat megjavítva és némi szerencsével a csapat beférkőzhet a nemzetek pontversenyében a legjobb 27 közé, s akkor három magyar férfi emelő ott lehet Pekingben. A pontszerzéshez kategóriánként az első 25-ben kell(ene) végeznie a gárda tagjainak, összesítésben akkor jöhet össze az "üdvösséghez" szükséges pontmennyiség.

Hogy mennyire nehéz a megfelelés feladatát teljesítenie az athéni doppingbotrány után a voksát az egyedüli járható út, a tiszta felkészülés mellett letevő magyar súlyemelés számára, eleve jól jelzi a csiangmaji vb várhatóan óriási mezőnye, de – éppen a pekingi "vonzerő" miatt is – nem lesz gond majd a minőséggel sem.

"Érződik, hogy olimpiai kvalifikációs vb-ről van szó, hiszen az előnevezés alapján 95 ország képviseletében 700-800 közötti a bejelentkezettek száma, és ha lesz is lemorzsolódás, nagy világbajnokságot várok úgy 650 résztvevővel" – mondta Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) magyar elnöke az MTI-nek. "A thai házigazdák szeretett királyuk, a legrégebben trónon levő uralkodójuk tiszteletére rendezik a vb-t, s mivel már voltak vendéglátók, azt várjuk, hogy ezúttal is remekül megy majd minden. A súlycsoportos küzdelmek mellett csúcseseményünk egy további izgalmas momentumának ígérkezik a 2011-es vb színhelyének kiválasztása. A rendezési jogért fantasztikus a versenyfutás, a rivalizálás Los Angeles és Párizs között, és nem lehet tudni, ki lesz a befutó. Ami a doppingellenőrzést illeti, a vb-t megelőző folyamatos szűrések után Csiangmajban kategóriánként 10-12 versenyzőtől vesz majd mintát egy nemzetközi stáb, összesen 150-180 vizsgálatra van mód, vagyis bő 30 százalékát megnézzük az indulóknak."

MTI