Svájcban lesz a Milan első felkészülési meccse

Július 11-én Svájcban játssza első felkészülési mérkőzését a Milan – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

A tervek szerint a csapat július 3-án kezdi meg a felkészülést a 2017/2018-as szezonra. Ezen a napon a játékosok visszatérnek szabadságukról és edzésbe állnak Milanellóban. A klub a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy július 11-én lesz a Milan első mérkőzése a felkészülési időszakban. A piros-feketék Svájcban a Lugano ellen lépnek pályára.

Három nappal később a keret Kínába utazik az International Champions Cup elnevezésű felkészülési tornára, amelynek keretein belül a július 18-án a Borussia Dortmund, majd július 22-én a Bayern München lesz az ellenfél.

A kínai turnét követően a csapat visszatér Olaszországba, ugyanis július végén már tétmérkőzést rendeznek. A Milan a harmadik selejtezőkörben csatlakozik az Európa-liga mezőnyéhez.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.