A változás iránti vágy, és a külföldi edzők forradalma vitte előre a svájci futballt, amely a kezdetektől úgy gondol a játékra, hogy a legfontosabb dolog a vereség elkerülése.
– Nagyon jó a svájci csapat, a legjobb játékosaik a topligákban szerepelnek, és az Európa-bajnokságon is több mutatóban végeztek a legjobbak között, így például labdabirtoklásban is. Az összecsapás előtt mindössze négy napot tudunk majd dolgozni a teljes kerettel, ettől függetlenül szeretnénk élvezni a játékot, és felbosszantani a svájci csapatot – mondta Bernd Storck szövetségi kapitány a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
Nem lesz könnyű dolga a magyaroknak: a svájci csapatot nagyon nehéz legyőzni. Ha visszatekintünk, milyen teljesítményt nyújtott ellenfelünk a mögöttünk álló évtized nagy tornáin, akkor láthatjuk: a csapat védekezése kivételes.
Végül is hogyan kell futballozni?
Svájc úgy esett ki a 2006-os világbajnokságról, hogy gólt sem kapott, a nyolcaddöntőben tizenegyesekkel búcsúztak Ukrajna ellen. 2010-ben csak egy gólt kaptak a vb-csoportban, és ugyan nem jutottak tovább, de 1–0-ra legyőzték a későbbi világbajnok spanyolokat. A 2016-os Európa-bajnokságról szintén veretlenül távoztak, és összesen két gólt kaptak a tornán.
Svájc veretlen maradt a franciaországi Eb-n A labdarúgás a 20. század eleje óta keresi a választ arra a kérdésre, hogy hogyan kell futballozni. „Végül is hogyan kell futballozni? Gyengéden, mint aki szeretkezik, vagy otrombán, mint aki a busz után rohan?” – tette fel a kérdést Jean Eskenazi francia újságíró, aki 1930-tól évtizedekig szerkesztette a FIFA hivatalos vb-kiadványait.
Svájci-retesz: a gyengék fegyvere
A brazilok az egyéni önkifejezésben, az improvizációban és a labdabirtoklásban hisznek. Az oroszok a kontrajátékban, az angolok a férfias küzdelemben, a svájciak pedig mindenekfelett abban, hogy a játék célja a kapott gól, és ezzel együtt a vereség elkerülése. Az ország futballidentitását érdekes módon egy külföldi edző, Karl Rappan alapozta meg. Rappan játszott az osztrák válogatottban, 1930-ban bajnoki címet nyert a Rapid Wiennel, majd Svájcba költözött, hogy a Servette játékosedzőjeként folytassa pályafutását. Játékosai jobbára félprofik voltak. Walter Lutz svájci sportújságíró szerint Rappan éppen ezért kezdett el foglalkozni egy olyan játékrendsze kifejlesztésével, amellyel kompenzálhatta, hogy játékosai fizikailag képtelenek voltak felvenni a harcot profi ellenfeleikkel.
– Svájcban egy csapat taktikája hihetetlen fontossággal bír. A svájciak nem feltétlenül tehetséges futballisták, de minden újdonsághoz józan megfontoltsággal közelítenek. Mindenesetre meggyőzhetők, hogy előre gondolkodjanak, és előre kiszámítsanak dolgokat. Egy csapatot kétféle szempont alapján lehet összeállítani. Vagy van tizenegy játékosod, akik pusztán játéktudásuknál és tehetségüknél fogva magukban hordozzák az ellenfelek legyőzésének ígéretét – Brazília nagyszerű példa erre. Vagy van tizenegy átlagos képességű játékosod, akiket egy megfelelően kimunkált koncepcióba integrálsz, vagyis haditervet készítesz számukra. Ennek a haditervnek a lényege, hogy minden egyes játékosból úgy hozd ki a legtöbbet, hogy annak a csapat lássa hasznát – jelentette ki Rappan a World Soccernek adott interjújában az 1962-es világbajnokság előtt, de akár Vladimir Petkovic is mondhatta volna a magyarok elleni vb-selejtező kapcsán, hiszen az ország labdarúgásról alkotott képe alapjaiban azóta sem változott.
A szabad védő megjelenése
Rappan megoldása a verrou (retesz) nevet kapta egy svájci újságírótól. A taktikai formáció lényege abban állt, hogy az akkoriban használt 2-3-5-ös rendszer két szélső támadóját hátra vonta szélső védőnek, középen pedig az egyik hátvéd – addigra már de facto középhátvéd – behúzódott a másik mögé, és ezzel létrejött az ortodox söprögető pozíciója. A 2-3-5-s rendszer ezzel 1-3-3-3-ra alakult, a módosítás pedig azt eredményezte, hogy a védelemnek minden játékhelyzetben volt egy szabad embere a védővonal mögött: a verrouer, ahogyan a svájci sajtó nevezte akkoriban, avagy későbbi nevén a libero, azaz söprögető.
Svájc taktikai felállása az 1938-as világbajnokságon (fotó: Jonathan Wilson: Futballforradalmak) Rappant 1937-ben nevezték ki svájci szövetségi kapitánynak. A verrout alkalmazva rögtön 2–1-re legyőzték Angliát egy felkészülési mérkőzésen, pedig korábban a válogatott kis túlzással pofozógépnek számított Európában. Rappan csapatai általában mélyen a kapujuk elé húzódtak, átengedték a középpályát ellenfeleiknek, és szoros emberfogással masszív falat húztak fel a saját térfelükön, hogy a frusztrált ellenfél kizárólag támadó szándék nélküli oldalpasszokkal tudja tartani a labdát.
A taktikai újítással járó siker egészen az 1966-os világbajnokságig kitartott, aztán viszont az európai futball állva hagyta Svájc fejlődését, és az ország évtizedeken keresztül nem tudta kvalifikálni magát egy tornára sem. A változást ismét egy külföldi edző hozta el.
A változás iránti vágy
Az angol Roy Hodgson 1992-ben vette át sikertelen svájci válogatottat a német Uli Stielikétől, majd két évvel később óriási sikert ünnepelhetett: a csapat – 1966 után először – kvalifikálta magát egy világbajnokságra. „Egyfajta isten” – mondta róla egy szurkoló az állami televízió egy utcai riportjában, és ez rá is ragadt az angol edzőre. Hodgson aztán az 1996-os Európa-bajnokságra is kivezette a csapatot.
Ahogy az ötven évvel korábban is történt, a siker alapja a tudás és változás iránti vágy volt. Hodgson száműzte a pályákról a söprögetőt, és meghonosította a 4-4-2-es rendszert, egyben teljesen felforgatta a svájci focit. Átalakította az utánpótlásképzés rendszerét, új kiválasztási elveket fektetett le, és munkája során végig szorosan együttműködött a hazai klubokkal, akik mindenben támogatták a munkáját.
A svájci válogatott keretének összetétele a 2016-os Eb-n A változások idővel az utánpótlásban is jelentkeztek: a svájci U17-es válogatott 2009-ben világbajnok lett, olyan játékosokkal, mint Haris Seferovic, Ricardo Rodríguez vagy Granit Xhaka, akik jelenleg az A-válogatott meghatározó tagjai. A fejlődésben emellett nagy szerepe volt a az első- vagy másodgenerációs, illetve honosított játékosok megjelenésének. A 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon a gyökereit tekintve tizenegy ország képviseltette magát a svájci keretben (Koszovó, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Kamerun, Elefántcsontpart, Törökország, Zöld-foki Köztársaság, Szudán, Kongó, Chile, Spanyolország).
Összességében ezek a tényezők vezettek oda, hogy 1994 óta összesen már hét világ- vagy Európa-bajnokságon vett részt a svájci válogatott, miközben az azt megelőző huszonnyolc évben egyen sem.
