2009. január elején szerződött a Budapesti Honvéd atlétikai szakosztályához Szabó Dezső (képünkön), aki legjobb eredményét versenyzőként 1990-ben érte el: Splitben ezüstérmet szerzett az atlétikai Európa-bajnokság tízpróba versenyszámában.
– Mi minden történt az óta – kérdeztük az edzőként is sikeres sportembert?
– Alapvetően csak jót mondhatok, hiszen a Budapesti Honvédban jó az edzői kollektíva és a szakosztályvezető, Tatár István is mindent elkövet a lehetőségeken belül azért, hogy jó körülmények között készülhessünk és versenyezhessenek tanítványaim. Egyébként mintegy húsz fiatallal foglalkozom rendszeresen.
– Akik között vannak kimondottan tehetségesek is…
– Igen, ez így van. Nagy sajnálatomra a fiam, Szabó Dezső az elmúlt ősztől Amerikában, Kansas államban tanul egyetemen, így őt egy évben maximum kétszer látjuk, bár nyáron továbbra is a Honvéd színeiben indul majd. Ő a junior világbajnokságon negyedik lett, bosszantó módon a harmadikkal azonos, 530 centiméteres eredménnyel. Azzal vesztette el a bronzérmet, hogy neki egy kísérlettel több próbálkozás kellett ugyanahhoz az eredményhez.
– Az ifjúsági világbajnokságon viszont négy méteres teljesítménnyel harmadik lett – s ezzel érmet szerzett – az egyik rúdugrója, Horváth Felícia.
– Természetesen ennek nagyon örült mindenki! Más kérdés, hogy ő már nem az én tanítványom. Maradt a Honvédban, de Sátor Attilával készül.
– Miért váltak el az útjaik?
– Az egyébként roppant tehetséges és jó versenyzői adottságokkal rendelkező Felícia édesapjával az év végén leültünk beszélgetni, de nem jutottunk közös nevezőre, s ezért elköszöntünk egymástól. A papa – aki atlétikával korábban soha nem foglalkozott – ugyanis egészen másként képzelte el a lánya fizikai erősítését, mint én. Meg egyébként is! Ha én nem látom azt, hogy milyen gyakorlatokat végeztek el mondjuk délelőtt, akkor nem tudom, mire építsek, mire számíthatok, amikor megérkezik hozzám délután, az én edzésemre. Ha pedig netán megsérül, miért következett be a baj? Ki a felelős? Kezdődhet az egymásra mutogatás, amit én szerettem volna megelőzni.
– Haragszik Felíciára?
– Ugyan kérem, erről szó sincsen. Nem tudom elképzelni, hogy van olyan gyerek, aki ne az apjára hallgatna adott helyzetben. Más kérdés, hogy én sok mindent egészen másként képzelek el, mint az apuka. Ezért is köszöntünk el egymástól.
– Mit gondol, mire viheti korábbi tanítványa?
– Felícia nem különösebben magas, viszont a fellendülés ritmusát nagyon jól érzi, ami rengeteget jelent és jelenthet a továbbiakban is. Az is pozitívum vele kapcsolatosan, hogy jó versenyző típus, kellően tud koncentrálni és rendelkezik az átlagot meghaladó eredményekhez elengedhetetlenül szükséges vagánysággal is.
– Őszintén kíváncsi vagyok, mire jutnak úgy, hogy Sátor Attila végzi a technikai munkát, a papa pedig az erősítéseket irányítja – folytatta a szakember. – Ennek az együttműködésnek ez év nyarán már az eredményekben is jelentkeznie kell. Amennyiben megtalálják a közös nevezőt, ahhoz csak gratulálni fogok. Én azonban egy hasonló esetben legközelebb is csak úgy vállalnám bárki felkészítését, ha minden edzését én irányíthatom.
Fotó: JochaPress
