Eljött a vízre szállás ideje. Szabó Gabriella ezt persze jól tudja. Mégsem kacérkodik az újrakezdéssel. Nem, hiszen abba sem hagyta. A háromszoros olimpiai bajnok – K4–500 (2012), K–2 és K–4 500 (2016) – kajakos mindennapjait ma is meghatározza a sport. Ezért is vállalta a szereplést az Exatlon című játékban. A jövőjét továbbra is kajakos közegben képzeli el, csak éppen jogi diplomával a zsebében.
Szabó Gabriella, Kozák Danuta (fotó: jochapress)
– Edzésről jött az interjúra. Csak nem…?
– Nem. Helyesebben, csak nem úgy. Már csak azért sem térhetnék vissza, mert igazából le sem álltam. Nagyon szeretek mozogni, egy hétnél hosszabb passzív pihenőt szerintem sohasem tartottam. Most is edzésben vagyok, kajakozni is szoktam, alkalmanként nem is keveset.
– Akkor miért nem tartott ki az olimpiáig?
– Dana (Kozák Danuta – a szerk.) is ezt kérdezte tőlem. A válasz egyszerre pofonegyszerű és bonyolult. Tényleg minden délelőtt mozgok ma is, sőt nyugodtan mondhatom, hogy edzek. A hangsúly azonban azon van, hogy naponta egyszer, nem pedig kétszer, és bár komolyan veszem, mégis csak én döntöm el, milyen intenzitással. Tavaly már nagyon nagy teherként éltem meg a felkészülést. Esténként, lefekvéskor azon stresszeltem, Úristen, ha nem alszom jól, nem tudom kipihenni magam, akkor hogyan fogok teljesíteni a délelőtt edzésen, amit délután másik követ, s estére megint csak hullafáradt leszek, s kezdődik minden elölről. Amíg láttam a célt magam előtt, addig újra és újra erőt gyűjtöttem, de amikor bejelentették, hogy elhalasztják az olimpiát, tudatosult bennem, még egy évet nem tudok végigcsinálni.
– A bejelentés után azonnal erre az elhatározásra jutott?
– Nem, fokozatosan érlelődött meg bennem a döntés. Az előzményekhez tartozik, hogy nyögvenyelős négy év áll mögöttem, a riói olimpia után sem 2017-ben, sem ’18-ban, sem ’19-ben nem jutottam ki a világbajnokságra. Aztán a 2019-es vb után, ami Danának sem sikerült túl jól, többször beszélgettünk, s eldöntöttük, közösen készülünk fel az olimpiára. Nekem ez nagyon nagy lökést adott.
Úgy gondoltam, s ma is ki merem jelenteni, hogy párosban újra győztünk volna, s nemcsak itthon, Tokióban is.
Szabó Gabriella még kicsit téliesen (fotó: Havran Zoltán)
Tavaly éppen Amerikában edzőtáboroztunk, ott volt a vízi alapozás, amikor beütött a járvány. Az utolsó géppel jöttünk haza, utána lezárták Amerikát. Dana szokás szerint leköltözött Szolnokra, én viszont maradtam Pesten, mert nem akartam a nehéz időkben magukra hagyni a szüleimet. A megadott edzésterv szerint Dana Szolnokon készült, én pedig Pesten Vackor, azaz Tóth László irányításával. Március végén jelentették be, hogy elhalasztják az olimpiát. Rosszul ért, de kitartottam. Akkor még abban bízhattunk, hogy 2020-ban legalább a világbajnokságot megrendezik. Május elején én is lementem Szolnokra, mert akkor már közösen kellett dolgozni. Megértettem Vackort, nem kíván abban részt venni, hogy ő csak asszisztáljon a munkához, amit alapvetően Somogyi Béla (Kozák Danuta férje, egyben edzője – a szerk.) irányít. Magamra maradtam. Kuksoltam kimerülten, egyedül az egyik faházban, előjöttek az előző évek rossz érzései. De nem akartam elhamarkodni a döntést, akkor kimondani, hogy vége, amikor éppen a legkeményebb munkát végeztük, nehogy később megbánjam, s utólag csak a fáradságra kenjem a dolgot.
– Hivatalosan csak június közepén közölte, hogy végleg leteszi a lapátot, helyesebben, hogy nem versenyez többé. Miért várt addig, ha már májusban döntött?
– A szövetség vezetői el akartak búcsúztatni, ők kérték, hogy várjunk vele júniusig.
(A teljes interjú a magyarnemzet.hu oldalain olvasható.)
