Szabó Krisz kedveli dr. House fanyar humorát

szabo krisztian.jpg

Az egyik kedvenc színésze Hugh Laurie és szereti a sorozatokat. Nem kell sok logika ahhoz, hogy kikövetkeztessük: Szabó Krisztián kedveli Doktor House-t.

Az autókrosszban junior Európa-bajnoki címig jutó pilóta már javában készül az idei szezonra (amelyben szeretné megvédeni a címét), de neki is kell néha kikapcsolódás.

Persze, fizikai képtelenség lenne, hogy valódi sorozat-függővé váljon, mivel ahhoz túl kevés az ideje, így azután azokat a szériákat kedveli, amelyek részei nem függnek össze egymással. Így került képbe a Doktor House.
„Korábban orvosként képzeltem el a jövőmet, és még most sem áll tőlem nagyon távol a gondolat. Az ismerőseim azt mondják, jó orvos lennék, de ahhoz egy kicsit szorgalmasabbnak kellene lennem. Egyelőre nem tudom, képes vagyok-e annyit tanulni, hogy sikerüljön – vallotta be a Felix Promotion által képviselt sportoló. – S hogy miért kedvelem Doktor House-t? A nyers stílusa miatt, azért, mert bár a csapatában akad egy-két érzelgős ember, ő nem hagyja magát elragadtatni az érzelmeitől. Őt nem az ember, hanem maga a probléma érdekli, gyógyítani akar. Az pedig közös vonás bennünk, hogy csak azok a feladatok vonzzák, amelyek kihívást jelentenek számára. Én sem szeretek simán nyerni, azokat a versenyeket élvezem igazán, amelyeken meg kell küzdeni a sikerért…”
S hogy el ne felejtsük: Krisznek bejön a renitens doktor fanyar humora is, s az egyik kedvenc idézete tőle: „Az emberiség túl van értékelve…”

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.