A nemzeti csapatban eltöltött 13 évvel, 86 fellépésen elért 26 góllal és két felejthetetlen európa bajnoki szerepléssel a háta mögött Szalai Ádám szeptemberben visszavonult a válogatottól.
Néhány héttel a Nemzetek Ligája-menetelést lezáró búcsúmeccsét követően a leköszönő csapatkapitány saját cége, az OLS (Omega Laser Steeltec) honlapján adott interjút, amelyben több érdekes témát is érintett. Ebből idézünk az alábbiakban.
Az utolsó válogatott mérkőzésedet követő interjúban csalódottságodnak adtál hangot, amiért nem sikerült kivívnotok a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe jutást az olaszok ellen. Hogyan gondolsz vissza azóta az utolsó meccsedre és a csapat nagy menetelésére?
– Természetesen visszanézve a mérkőzéseket, dicséretet érdemel a válogatott az eredmények és a mutatott teljesítmény miatt is. A labdarúgásban azonban a múltban elért siker a három nappal később soron következő mérkőzés miatt gyorsan háttérbe szorul, újra és újra bizonyítanod kell. Ilyen az élsport. Csapatként csak úgy tudtok továbbfejlődni, ha mindig a következő nagy feladatra és lehetőségre koncentráltok, és mivel egy fontos mérkőzést veszítettünk el, ezért nehéz volt ettől elvonatkoztatnom a búcsúmeccsem után. Félreértés ne essék azonban, az elmúlt évek a válogatottnak köszönhetően pályafutásom eddigi legszebb évei voltak, ami alatt rengeteget tanultam. Ezért köszönet jár azoknak, akik a csapatot mindvégig támogatták.
Nem sok játékos számára adatik meg, hogy egy ilyen tétmeccsen búcsúzzon el a válogatottól és a közönségtől, amit ráadásul ilyen ünneplés követ. Milyen érzés visszagondolni erre?
Tényleg hihetetlen volt, próbáltam minden pozitív energiát magamba szívni. Azonban az elmúlt évben, hónapokban már egyre közelebbinek éreztem a válogatott pályafutásom végét, ezért minden egyes meccsen tudatosan törekedtem erre. Köszönöm mindenkinek, csodálatos volt így lezárnom ezt a korszakot.
2009-ben mutatkoztál be a nemzeti csapatban, az azóta eltelt 13 évben szinte minden a feje tetejére állt a válogatottal kapcsolatban. Ha visszamegyünk az időben, egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy pályafutásod végére a magyar labdarúgás ilyen sikereket ér majd el. Visszatekintve a megtett útra, miben látod a legnagyobb változást?
– Valóban nagyon komoly időszakokat sikerült megélnem és ezekből rengeteget tanultam. Nagy köszönet jár az MLSZ-nek és Csányi Sándornak, aki folyamatosan azon dolgozik, hogy a válogatottunk továbbfejlődjön, a keretet alkotó játékosoknak, akik igazi csapatot alkotnak, az egész stábnak, akik mindent megtesznek értünk, és végül de nem utolsó sorban természetesen Marco Rossinak és stábjának, aki a válogatott körüli szakmai felkészültséget és taktikai elképzeléseket nemzetközi szintre emelte.
(…)Van, aki tudatosan készül arra, hogy egyszer vezető pozíciót töltsön be, és van, akit egyszerűen megtalál a vezető szerep. Te melyik típushoz tartozol?
– Mindig is szerettem, ha a nyomás és teher van rajtam. Szeretem, ha jó értelemben én vihetem el a balhét, és szó szerint imádom, ha minden percét élvezhetem annak, amikor egy közösség, csapat sikert ér el.
Mit jelentett számodra, hogy viselhetted a magyar válogatott csapatkapitányi karszalagját?
– Valójában mindent. Leírhatatlan élmény magyar válogatott mezben egy részben otthoni rendezésű Európa-bajnokságon a hazádat vezetni. Angliában vagy legutóbb Németországban a pályára vezetni a csapatodat. Nagy felelősség, ugyanakkor óriási élmény, ami az egész életemen át elkísér majd.
(…)Látod már magadat edzőként?
– Erről még kicsit korai beszélni. Akkor szeretnék majd belevágni az edzősködésbe, ha 110 százalékosan meg vagyok győződve arról, hogy alkalmas vagyok erre a pályára és segíteni tudok.
