Szalai Ádámot már Bundesliga-csapatnak ajánlgatják – német válogatott és vb-re kijutó csatárral kell „versenyeznie”

szalai adamot mar bundesliga csapatnak ajanlgatjak nemet valogatott es vb re kijuto csatarral kell versenyeznie

Szörnyen zárta az évet az 1. FC Köln, amely utolsó öt őszi bajnokiján mindössze két gólt és egy pontot szerzett, így csak a 13. helyen áll a Bundesligában. A csapat csatárai ráadásul az egész félszezonban szenvedtek, a támadók közül a három találatig jutó Stefen Tigges a legeredményesebb. Éppen ezért természetes, hogy azonnal megkezdődtek a találgatások, kik lehetnek az együttes új csatárigazolásai.

Bár a klub az Európa Konferencia Ligában való szerepléssel körülbelül 10 millió eurós bevételre szert tett (a klub a csoport harmadik helyén végzett, így nem jutott tovább), nem áll bőségesen pénz az új igazolásokra, ezért a német Express szerint elsősorban olcsóbban megszerezhető játékosokban gondolkodnak majd. A lap olyan labdarúgókat gyűjtött össze, akiket valami miatt könnyebben lehet szerződtetni: például hamarosan lejár a kontraktusuk, csak csereként számítanak rájuk, a másodosztályban futballoznak, sérülés után térnek vissza, vagy olyan komoly Bundesliga-tapasztalattal rendelkező labdarúgók, akik külföldön játszanak, ám nem jött be nekik a váltás.

Az utóbbi kategóriában két nevet említenek meg lehetséges kölni jelöltként: a Fenerbahce kispadján ücsörgő Serdan Dursunt, valamint Szalai Ádámot.

A magyar csatár helyzete ismert, a Baselnél nem számítanak rá, ezért a keretből is kitették, és az edzéseket sem látogathatta, amiért Szalai a bírósághoz fordult, így most már legalább együtt tréningezhet társaival. A téli váltás azonban szinte biztosra vehető, és az Express szerint a Bundesligába való visszatérés sem kizárt.

Szalai mellett egyébként még olyan támadókat javasolt a lap a Kölnnek, mint David Selke (Hertha, a télen elvileg ingyen távozhat), a 2-szeres német válogatott Nils Petersen (Freiburg, keveset játszik) vagy a dánokkal a vb-re kijutó Yussuf Poulsen (Leipzig, sérülése után kevesebb lehetőséget kapott, és komoly konkurenciája van).

NB I: A Fradi dupla edzőtáborban, a Loki a karácsonyi munkában hisz – ez a tervük a csapatoknak a nagy téli leállásra