Nincs könnyű helyzetben Bo Svensson, a Mainz vezetőedzője. A két támadója, Szalai Ádám és Robert Glatzel jó formának örvend(ett) az elmúlt hetekben. Szalai nemrégiben végigjátszotta a magyar válogatott mindhárom vb-selejtezőjét – köztük Lengyelország és San Marino ellen eredményes volt. Visszatérését követően pedig kevés szünet telt el a szerdai és a szombati bajnoki mérkőzés között. Glatzel viszont frissebb, mint a magyar csatár.
Svensson most egy újabb, nehéz döntés előtt áll, amit vélhetően a pénteki nem nyilvános sajtótájékoztatóján fog meghozni: azaz melyik játékosa kezdjen az újonc Bielefeld ellen.
– Ádám két gólt is szerzett a magyar válogatottban, aminek nagyon örült, ahogy én is örültem neki. Jót tett Ádám lelkének és nekünk is – dicsérte Szalai címeres mezben nyújtott teljesítményét Svensson.
Ami Szalait illeti, a Mainz mezében továbbra is gólképtelen a bajnokságban, azonban ennek ellenére a hozzáállásával és küzdeni akarásával jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy csapata elmozdult a kiesőhelyről.
Szalai közvetlen riválisa szintén jól teljesített az utóbbi hetekben.
– Mint mind a három srác, aki télen csatlakozott hozzánk, köztük Robert is nagyon gyorsan beilleszkedett. Fizikailag még nem állt készen arra, hogy az elején pályára lépjen, de most már van annyi tapasztalata, hogy képes legyen meccseket játszani. Nemcsak azért, mert magas és meg tudja tartani a labdát, hanem jó technikai adottságokkal is rendelkezik, és taktikailag felkészült, amit az elmúlt három hónap is mutat az ő esetében.
Úgy tűnik, valóban nincs egyértelmű válasz arra, ki kezdjen Mainzban a Bielefeld ellen szombat délután…