A hétvégén Lengyelországban folytatódott az UNIQA Terep-rallye Országos Bajnokság. A Baja Carpathia versenyre Stalowa Wola városában került sor, ahol ismét egy lengyel-magyar-cseh-szlovák közös bajnoki, és nem utolsó sorban Közép-Európai Zóna Trófea (CEZ) futamra gyűltek össze a terepralisok.
A 87 kilométeres hosszú szakaszon a szűk erdei utakat egy-egy nagyobb részen mély homokos terep váltotta fel, így rendkívül változatos volt a pálya a magyar versenyzők számára. Az időjárás is igen szélsőségesen alakult, jégeső és tűző napsütés váltotta egymást folyamatosan a hétvége folyamán. Az élen állók küzdelmét a megfelelő gumiválasztás tette még izgalmasabbá, szombaton Fazekas volt ügyesebb, de Szalay a három másodperces hátrányából a verseny végére 7 másodperces előnyt tudott kovácsolni úgy, hogy az utolsó szakasz vége előtt csak 00:00.7 volt közöttük a különbség! A harmadik a Lukács-Szegedi kettős lett, a negyedik helyen Varga Imre végzett, a szakágvezető Liszi László pedig fiával a navigátori ülésben az ötödik pozícióban fejezte be a versenyt. Két versenyző is forfaitolni kényszerült, Lónyai fának ütközött, Horváth Béla kardántörést szenvedett.
A H-csoportban is az utolsó szakaszon dőlt el a végső győzelem, miután Sebestyén Sándornak kitörött egy kereke, Bognár József ugrott az élre és aratta első terepralis győzelmét. A quadosoknál Hangodi Zoltán tökéletes ritmusban teljesítette a versenyt, és nem talált legyőzőre Lengyelországban.
A bajnokság következő versenyére (Gyulai Várfürdő Kupa) július 22-24. között kerül sor Gyulán.
Forrás: www.tereprali.hu