Szaúd-Arábian folytatja a magyar válogatott kapus – sajtóhír

Hazai sajtóinformációk szerint hamarosan légiósnak állhat a magyar válogatott harmadik számú kapusa…

(Photo by Horvath Tamas/Getty Images)

A Nemzeti Sport információi szerint a Paks magyar válogatott kapusa, Szappanos Péter Szaúd-Arábiába utazott orvosi vizsgálatokra, hogy ha minden jól megy, hamarosan leszerződjön a közel-keleti ország egyik csapatához.

A 33 éves hálóór eddig pályafutása során kizárólag Magyarországon védett, Szappanos a Ferencváros mellett a Dunaharaszti, a Tatabánya, a Zalaegerszeg, a Mezőkövesd és a Budapest Honvéd alkalmazásában állt, mielőtt 2023-ban a tolnaiakhoz szerződött volt. A rutinos kapus 2022-ben egy Görögország elleni felkészülésen védhette néhány perc erejéig a magyar válogatott kapuját, azóta gyakran tagja volt a keretnek, az idei Európa-bajnokságon is ő volt a magyar együttes harmadik számú kapusa, azonban nem jutott szóhoz a tornán.

Szappanos az elmúlt években eddig 168 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben.

Mindez azt jelenti, hogy a Paks nem számíthat eddigi első számú kapusára a cseh Mladá Boleslav elleni, sorsdöntő Konferencialiga-selejtező párharcban, hanem a 20 éves Simon Barnabás fogja védeni a tolnaiak kapuját.

fociclub

A Szaúd-Arábian folytatja a magyar válogatott kapus – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.