Szávay nem felejtett el teniszezni!

szavay.jpg

A tavalyi, fantasztikus előrehaladást mutatott Szávay Ágnest joggal tekintik biztos résztvevőnek. Mellette, a jelenleg folyó tengerentúli versenyeken jól szereplő, a FED-Kupán is bizonyított Arn Gréta is résztvevő lehet. de az Athént megjárt Nagy Kyra (136. a világranglistán) és Czink Melinda (141) is kiharcolhatja indulását.

Arn Gréta és Czink Melinda részvétele az esetleges kvalifikáció után sem százszázalékos. A jogosultságot a FED-Kupán való részvétel határozza meg, és a magyar szövetség érdeklődő kérdésére a nemzetközi testület csak későbbre ígért állásfoglalást.

A kvalifikáció rendszere – amint ezt Deák Attila főtitkár elmondta – a közelmúltban változott. A nőknél és férfiaknál egyaránt nemzetenként hat-hat játékos nevezhető. Négy az egyesben indulhat. A június 9-én lezárandó világranglistán azonban nem 48, hanem 56 játékos kerül a főtáblára, s a fennmaradó nyolc helyről a háromoldalú bizottság, illetve a nemzetközi szövetség dönthet, a földrajzi lehetőségek figyelembe vételével.

Ami a női párost illeti, a Szávay, Czink kettős kialakítása a két játékos eltérő versenyzési programja miatt nem sikerült. A Szávay, Arn kettős a FED-Kupán jól mutatkozott be, s ennek a párosnak a szereplését javasolják majd az olimpiára.

A férfiak csak Londonra gondolhatnak jogos reményekkel. A tizenhat évesek európai csapatbajnokságát azonban első alkalommal nyerték meg a reményteljes magyar fiatalok. További útjukat a NUSI jól működő Csillag Programja segítheti, amihez az újabban tervezett tehetségkutató akció is hozzájárulhat. No és a nemzetközi szövetség nemrég kiadott új, ifjúsági kódexe. "Hallatlanul hasznos ez a kiadvány, amelyet a fiatal játékosok edzőik, sőt szüleik között máris szétosztottunk. S további nevelési programunkban is ezt követjük " – magyarázta Papp Sándor szakmai igazgató.

"A kódexben nagyon sok jó tanács található, amit a mi fiataljainknak is követni kellene ahhoz, hogy a profi szellemhez alkalmazkodni tudjanak. A menedzserek szerepétől kezdve, a médiákkal való kapcsolattartásig mindent tartalmaz ez a Kódex… "

A baráti beszélgetéssé alakult egyeztetés során ezt követően felmerült, hogy ha Szávay Ágnes és a körülötte sorakozók a Kódex tanácsaihoz alkalmazkodtak volna, másként alakul az Év Sportolójának elmúlt hónapokbeli pályafutása.

"A médiák felkapták Ágit. Nem tudtuk megfelelően kezelni ezt a helyzetet, ami végső soron további pályafutását, felkészülését is akadályozta. Mindkét oldalon történtek hibák, amiből igyekszünk levonni a tanulságokat" – mondta rendkívül tárgyilagosan a szövetség elnöke.

Majd Molnár Zoltán csapatvezető kérdésére így válaszolt:
"Szávay Ágnes nem felejtett el teniszezni. Technikai tudásával, a jelenlegi legjobb tíz női teniszező közé tartozik. A belga Henin kivételével bárkit legyőzhet " – mondta az egykori élversenyzőből lett elnök. Majd közbeszóltunk, hogy azért bárkitől ki is kaphat…

"Ági technikai tudása változatlan. Teljesítménye azonban egyelőre kétségkívül kiegyensúlyozatlan " – mondta zárszóként az elnök.

"Teljesítményét a lélektani és fizikai állapot befolyásolhatja. Ági jelenleg „fejben” nincs rendben, de nemcsak reméljük, hanem biztosak vagyunk abban, hogy felfelé indul. A kemény edzésekre visszatérve, rövidesen felfelé ível Szávay Ági pályafutása, akinek egyébként ebben az évben az olimpia a legfontosabb versenye."

www.mob.hu