A településen áthaladó 54-es főút teljes belterületi szakasza mentén kerékpárút épül a Bács-Kiskun megyei Bócsán – közölte a község polgármestere az MTI-vel.
Szőke-Tóth Mihály tájékoztatása szerint a 90 millió forintot meghaladó uniós és hazai támogatással, valamint 10 millió forintos önerővel megvalósuló projekt előkészítése jelenleg a közbeszerzési eljárásnál tart. A kivitelezés várhatóan ősszel kezdődik és 2013 nyarára ér véget.
A beruházás keretében a településen áthaladó 54-es főút mentén, annak teljes belterületi szakaszán, 1161 méter kerékpárút épül. A munkálatok része ezen kívül 341 méter burkolt árok, 130 méter zárt csapadékcsatorna, 213 méter csőkorlát és 30 új kerékpártároló kialakítása, továbbá egy autóbusz-megállóhely áthelyezése is.
Az e célra elnyert uniós támogatásból emellett már elkezdődött Bócsán a Bringasuli elnevezésű szemléletformáló kampány, melynek első lépéseként most az akcióban közreműködő pedagógusok képzése zajlik. A bringasulisok elméleti és gyakorlati felkészítése ezt követően a helyi általános iskolában lesz, a kampány végül egy roadshow jellegű rendezvénnyel zárul – jelezte a polgármester, hangsúlyozva, hogy a község önkormányzata kiemelt feladatának tartja a kerékpározás mint környezetbarát közlekedési forma elterjesztését.
Kiemelte: azzal, hogy megteremtődnek a biztonságos kerékpározás feltételei az egyes településrészek, a munkahelyek, a szolgáltatások és intézmények között, Bócsa még élhetőbbé válik. Javul a településkép, a népességmegtartó erő, a lakosság környezettudatossága és csökken a környezeti terhelés, ezen belül is a szén-dioxid-kibocsátás.



