Száztizenegy éve történt

Nyari_Olimpia_regen.jpgAz athéni Márvány-stadion hatvanezer lelkes nézője előtt száztizenegy éve, 1896. április 6-án tartott ünnepélyes megnyitóval kezdődtek az I. újkori Nyári Olimpiai Játékok versenyei.
                     
Az ókori játékok felújítását jelentő I. újkori olimpián még csak 14 ország 241 versenyzője szerepelt a 9 sportág 43 számában. A lelkes hangulatban is bizonyára kevesen mertek arra gondolni, hogy száznyolc évvel később, 2004-ben a XXVIII. Nyári Olimpiai Játékokon ismét Athénben, a fantasztikus diadalutat követően, már 201 ország, 10625 versenyzője vett részt és 28 sportág 301 számában avattak bajnokot.
A magyar sport, jórészt az alapítók közé tartozó Kemény Ferenc fáradhatatlan szervezőmunkájának köszönhetően, már az első alkalommal is a résztvevők között volt. Hat sportág 15 számában 7 versenyző képviselte a magyar színeket. Méghozzá nemvárt, kiemelkedő sikerrel. Az akkor még alig tizennyolc esztendős Hajós Alfréd, a Zea tengeröböl jéghideg vizében kettős győzelmet aratott, de a középtávfutó Dáni Nándor is ezüst, a maratoni futó, Kellner Gyula és az egyes rajtszámmal induló sprinter, Szokoly Alajos bronzéremmel kezdte a magyar sport olimpiai szereplését, alapozta meg a magyar olimpiai hagyományokat, hiszen a sikeres nyitány óta eddig minden alkalommal -. már amikor résztvehettünk – felhangzott himnuszunk, a magyar győzelem tiszteletére.
A 111 éve igazi fesztiválhangulatban felujított ókori olimpia az idők folyamán világméretű diadalutat járt be, s vált az öt kontinens legjelentősebb, legnagyobb érdeklődéssel kisért eseményévé.

www.mob.hu