A válogatott Lukács Péter nyáron távozik a norvég Elverum HB férfi kézilabdacsapatától és Szegedre igazol.

A csongrádi klub honlapjának szombati híradása szerint az irányító szerződése két évre szól
Kiss Bence cégvezető elárulta, hogy régóta figyelték Lukács játékát, és tudják, hogy a norvég bajnoki listavezető Elverum meghatározó tagjává vált. A mostani idényben az Európa Ligában eddig 54, a bajnokságban 91 gólt dobott.
„Az idei szezonban eredményesen játszik, a góljai mellett a játékszervezésben is jeleskedik. Nagy öröm számunkra, hogy a keretben egy újabb magyar fiatal kaphat majd szerepet” – nyilatkozta Kiss.
A 23 éves Lukács a PLER-ben kezdte pályafutását, majd a Ferencvárosban és a Veszprémben kézilabdázott, az Elverumot 2023 óta erősíti. Ugyanabban az évben ezüstérmes volt a junior világbajnokságon. A felnőtt nemzeti csapatban a januári Európa-bajnokság volt az első világversenye.
„Hatalmas öröm számomra, hogy egy ilyen komoly múlttal és eredményekkel rendelkező klub szerződtetett, és nyártól magamra ölthetem a Szeged szerelését” – mondta.
Az irányító hozzátette, a csapatot és a leendő társait nem igazán kell bemutatni, hiszen mindenkit jól ismer, tavaly nyáron az elverumi felkészülési tornán játszott is a Szeged ellen.
(MTI)
Írta a JochaPress







