Szép céllal nyit újra a régi Vörösmarty mozi

Ma nyitja meg kapuit a Premier Kultcafé, egy egész Európában egyedülállónak számító fogyatékosság-barát kulturális központ. A moziként, kávézóként és rendezvényközpontként működő intézményt a Törőcsik Mari által alapított Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány üzemelteti speciális munkahely-teremtési programja keretében.

A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány 2012-es indulása óta 36 millió forintot gyűjtött össze a macik elárverezéséből. Kezdetben csupán egy olyan kis kávézóban gondolkoztak, ahol megváltozott munkaképességű személyek dolgozhatnak. 2014 végén azonban egy jóval nagyobb álom megvalósításába fogtak bele, amikor meglátták a jövőt a már bezárt és üresen álló budapesti Vörösmarty mozi felújításában.

Az egykori művészmozi átalakításával kapcsolatos építészeti és műszaki tervek elkészítése 2015 márciusától szeptember közepéig tartott. Ezt követték a hat és fél hónapig tartó, 150 millió forintos beruházásból megvalósuló kivitelezési munkálatok, amelyek a napokban fejeződtek be.

Szép céllal nyit újra a régi Vörösmarty mozi

Ám az új hely több mint egy mozi. Amellett hogy megváltozott munkaképességű a személyzet, ami egy csodás kezdeményezés, rengeteg új funkciót kapott az építmény. Kávézó, pékség, tejivó, varieté terem is ki lett benne alakítva, ami koncerteknek, kulturális eseményeknek adhat helyet.

Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS