Szigeti Sportvarázs a Margitszigeten

Szigeti_Sportvarazs.jpgA Szigeti Sportvarázs a fővárosi önkormányzat által szervezett legjelentősebb szabadidős sportrendezvény Budapesten, melyet most már harmadik éve élvezhet a főváros és környékének közönsége.

Mint az eddigi években, idén is a Margitsziget ad otthont az eseménynek, melynek időpontja az iskolaév befejezése utáni első hétvége június 15-17. A háromnapos rendezvénysorozat során a városlakók tízezrei kapnak lehetőséget arra, hogy ingyenesen sportoljanak, részt vegyenek az amatőr bajnokságokon és testközelből, a sporteszközöket kipróbálva ismerkedjenek meg a legkülönbözőbb sportágakkal.

Mindehhez csodálatos díszletet nyújt a Margitsziget, melynek szinte a teljes területét, a MAC pályától a Hajós uszodáig, a Palatinustól a Nagyrétig beborítja a sport. A program hátterét a budapesti sportszövetségek biztosítják, melyek a sportszereket és a szakembergárdájukat adják.

A sport mellett a sziget több pontján felállított színpadon kulturális programok várják a családokat, mert hogy ez az egyik leglényegesebb szempont, itt egy olyan családi programról van szó, melyben minden korosztály megtalálhatja a kedvére valót. Ehhez további kedvet csinál az eseményt támogató Coca Cola Testébresztő programja és az OTP egészségpénztár Egészség-sziget programja, melyek szervesen illeszkednek bele a Szigeti Sportvarázs alapgondolatába. Ez pedig nem más, mint a rendszeres testmozgás iránti igény felkeltése, a sportolás megszerettetése, az egészséges életmód fontosságának hangsúlyozása.

Az idei program külön színfolttal gazdagodik, mivel a három nap során a teljesítménypróbára is válallkozók részt vesznek egy sorsoláson is, melynek fődíja a pekingi olimpián való részvétel. Ebből az alkalomból a látogatók több alkalommal is találkozhatnak egykori és még ma is aktív olimpiai bajnokokkal, akik személyes példájukkal igyekszenek népszerűsíteni a mindennapos mozgás gondolatát, a sport szerepének fontosságát az ember életében. 

www.sportforum.hu