Szigorú feltételekkel újra közvetít kerékpárt az ARD

ard.jpg

A német állami televízió – a ZDF-fel karöltve – az idei Tour de France alatt beszüntette a közvetítést, amikor kiderült az első pozitív doppingeset.

Az ARD most nagyon szigorú feltételekkel újra közvetít majd a Német-körversenyről és a hamburgi egynapos viadalról. A televíziós csatorna többek között azt kérte, hogy kameráival végigkövethessék a doppingvizsgálatra kijelölt versenyzőket a célba érkezéstől a lelet leadásáig, valamint a szervezőknek minden indulóval alá kell írattatniuk egy nyilatkozatot, amelyben a versenyző kijelenti, hogy semmilyen tiltott szert nem használt. A versenyeken hivatalos végeredményt csak az összes doppingminta eredményének ismeretében hirdetnek, és a pénzdíjakat is csak ezután adják át. Az ARD jelezte, az első pozitív doppingteszt után azonnal beszünteti az esemény közvetítését.

cyclingnews.com-Mobilpress