Kedden a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján keresztül, a dvtk.eu-n erősítette meg, hogy a klub szóban már megállapodott Tomiszlav Sziviccsel, aki a 2013/14-es szezont már a borsodiak vezetőedzőjeként kezdheti meg.
„Megszületett a szóbeli megállapodás a DVTK és Tomiszlav Szivics között, mely szerint a következő bajnokságban a 46 éves szakember irányítja a diósgyőri csapatot” – írja a dvtk.eu.
A boon.hu már kedd délelőtt arról számolt be, hogy a bajnokságban jelenleg 10. miskolciak tárgyalást kezdeményeztek a Paks vezetőedzőjével, aki engedélyt kapott erre jelenlegi klubjától.
„A hír igaz, edzőnk engedélyt kért és kapott arra Haraszti Zsolt ügyvezetőtől, hogy a DVTK-val megbeszéléseket folytasson. Azonban Tomiszlav Szivics jelenleg a Paksi FC vezetőedzője, ennek szellemében végzi munkáját. Amennyiben ebben bármilyen változás áll be, arról tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot” – idézte a Borsod Online a paksiak PR-menedzserét, Zomborka Zoltánt.
Ha Önt a kosárlabda jobban érdekli, akkor kattintson a hivatkozásra.
A diósgyőri vezetők egy évvel ezelőtt még arról álmodoztak, hogy külföldi szakembert szerződtetnek a csapat élére. Sisa Tibor személyében viszont magyar edző érkezett, akit a szezon folyamán menesztettek, így a szakmai igazgató, Szentes Lázár került a csapat élére – aki az együttes volt erőnléti edzője, Javier Reyes szerint saját magát nevezte ki, erről a spanyol az amigeleken.hu-nak beszélt.
Szentes vezetésével sem fejlődött a DVTK, sőt, a csapat az Európa Liga-indulásért zajló küzdelemből is kiszállt. Néhány fordulóval ezelőtt Kovac Zoltán vette át az irányítást, aki a klub utánpótlás bázisának a vezetője. A magyar-horvát szakember irányítása alatt is nagyon hullámzóan teljesít az együttes, a szurkolók pedig leginkább a játékosok hozzáállását kritizálják.
Sisát anno nagyon várták Miskolcon, most Sziviccsel is hasonló a helyzet. A szerb és magyar útlevéllel is rendelkező edző a Kecskemétet néhány évvel ezelőtt feljuttatta az élvonalba, majd amikor második alkalommal került az alföldiek kispadjára, Magyar Kupa-győzelemre vezette őket, és az Európa Ligában is elindulhattak. Pakson nyolc hónapja dolgozik.
Kosárlabda akciók mellett egyéb más bónuszok is a markát üthetik a bet365-ön.