Szoboszlai a nagy BL-győzelemről: „Most azt kérdezzük magunktól, hogy miért nem játszhatunk mindig így”

A mérkőzés első gólját Szoboszlai Dominik szerezte egy remek indítást követően. A magyar válogatott középpályás így nyilatkozott az esetről:

– Már korán észrevettem, hogy üres terület van számomra Stones és Walker között, ezt követően már csak a kapus volt velem szemben, és sikerült is gólra váltanom a zicceremet.

Most azt kérdezzük magunktól, hogy miért nem játszhatunk mindig így. Ma este meg akartuk mutatni, hogy ebben a szezonban eddig még nem mutattuk meg, hogy mire vagyunk képesek

– idézi az uefa.com a magyar válogatott játékost.

A lipcseiek szeptemberben még 6-3-s vereséget szenvedtek Manchesterben, erre így reagált Szoboszlai:

– Ilyen a futball. Játszhatunk rosszul vagy nagyon jól egy ilyen nagyszerű ellenfél ellen.

Az Opta Joe statisztikája szerint Szoboszlai Dominik öt Bajnokok Ligája-góljából négyet hazai mérkőzésen szerzett, emellett ő a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb magyar játékosa, a maga öt góljával.

A Leipzig győzelmével harmadik lett a csoportjában, és tavasszal az Európa-ligában folytathatja a szereplését.

BL: Szoboszlai hidegvérű gyilkosként lőtt gólt a Manchester Citynek – videó