
Érdekes kulisszatitkokat árult el a Liverpool magyar klasszisa. Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka teljesen megváltoztatta férje életét, miután összejöttek – írja a Fejér Megyei Hírportál. Mint a cikkből egyebek mellett kiderül, lassan egy éve él boldog házasságban Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka. Azóta már megszületett kislányuk is, most pedig a Red Bull Hungary-nek adott hosszú interjújában nyilatkozott arról a sztárfocista, milyen módon változtatta meg életét felesége. Az biztos, hogy Szoboszlai Dominik felesége nagy hatással volt férjére.
Nem tudom kimutatni, hogy szeretek valakit, ez talán édesapámtól jön. Mi egymás között sosem mutattuk ki úgy igazán, nem voltunk azok az ölelkezős típusok. A párkapcsolataimban is nehéz volt kimutatni a szeretetemet, de amióta megismertem Borkát, azóta én is teljesen máshogy próbálom és csinálom is ezt – fogalmazott. Egyben jelezte, néha még ez sem elég. Mikor felesége esetleg szóvá teszi ezt, akkor mindig azt mondja, ne azt nézze, hogy hol vannak hanem, hogy honnan jöttek – húzta alá.
Szoboszlai Dominik kislánya nem szenved hiányt semmiből, óriási szeretet kap, nemcsak a szülőktől, a nagyszülőktől is. A sztárfocista elárulta, mindent megtesz azért, hogy
Írta a Magyar Hírlap






