Szoboszlai gólpasszt adott – hétgólos meccset nyert a Liverpool

000 99ck6c8

MH/ MTI
2026. február 28. szombat. 22:46

A két magyar válogatott futballista végigjátszotta a mérkőzést, a Pool második gólját Virgil van Dijk szerezte Szoboszlai szöglete után, így a 25 éves középpályás gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A Vörösök legjobbja ezen a meccsen Hugo Ekitike volt, aki találata mellett két alkalommal előkészítőként jeleskedett.

A Newcastle United kétszer is egyenlített a vendég Evertonnal szemben, végül azonban mégis a liverpooli együttes ünnepelhetett, a Szarkák második egyenlítő találata után egy perccel ugyanis Thierno Barry megszerezte csapata harmadik, győzelmet érő gólját.

A Brentford egészen szürreális forgatókönyvű mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot az utolsó előtti Burnley otthonában: a vendégek 34 perc után már 3-0-ra vezettek, a házigazdák azonban a 60. percre ledolgozták a hátrányukat és egyenlítettek. Ezt követően előbb les miatt videobírós ellenőrzés után a játékvezető nem adta meg a Burnley negyedik találatát, majd a dán válogatott Mikkel Damsgaard saját maga második és csapata negyedik gólját szerezte a 93. percben, így megint a Brentford került előnybe. Nem volt azonban vége az izgalmaknak, öt perccel később ugyanis a hazaiak megint a kapuba találtak, de VAR-vizsgálat után ismételten érvénytelenítették góljukat, ezúttal kezezés miatt.

Premier League, 28. forduló:

Liverpool-West Ham United 5-2 (3-0)

Burnley-Brentford 3-4 (1-3)

Newcastle United-Everton 2-3 (1-2)

korábban:

Bournemouth-Sunderland 1-1 (0-1)

később:

Leeds United-Manchester City 18.30

pénteken játszották:

Wolverhampton Wanderers-Aston Villa 2-0 (0-0)

vasárnap játsszák:

Brighton-Nottingham Forest 15.00

Fulham-Tottenham Hotspur 15.00

Manchester United-Crystal Palace 15.00

Arsenal-Chelsea 17.30

Írta a Magyar Hírlap