Szoboszlai mérföldkőhöz ért a felépülésben – először edzett együtt a társakkal

A lipcsei klub hivatalos oldalán közölte: a 20 éves támadó középpályás hétfőn, az edzés egyes részeit a csapattársaival együtt teljesítette. Szoboszlai Dominik – aki tavaly ősszel sajtóhírek szerint 20 millió euróért igazolt a Salzburgtól Lipcsébe – hosszú ideje szeméremcsont-gyulladással bajlódott. Azóta sérülése miatt Marco Rossi szövetségi kapitány nem küldött meghívót neki a válogatottba, így nem játszott a márciusi vb-selejtezőkön.

Szoboszlai tagja a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar nemzeti csapat 30 fős, bő keretének, meghívásáról az olasz szakember így vélekedett.

– Ahogy korábban már többször elmondtam, főként azokra a játékosokra számítok, akik oroszlánrészt vállaltak az Eb-kijutásból és a Nemzetek Ligája-feljutásból. Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az elsőszámú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere. Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához – mondta akkor mlsz.hu-nak az olasz szakvezető.

A kontinenstornára Ciprus és Írország ellen felkészülő magyar válogatott Portugáliával (június 15.), Franciaországgal (június 18.) és Németországgal (június 23.) találkozik majd az Európa Bajnokság csoportkörében, az első két meccsét Budapesten, a harmadikat pedig Münchenben vívja majd.

Szoboszlai legutóbb tavaly december 20-án játszott utoljára tétmérkőzésen, még a Salzburg együttesében, akkor Wolfsberger AC elleni 3-2-re elveszített hazai bajnoki összecsapáson 81 percet játszott.