A dicsekvés joga a futballkultúra fontos részét képezi, legyen szó akár trófeák megnyeréséről, nézőszámokról vagy klubok összehasonlításáról – ilyenkor mindig felmerül, vajon valós-e a kép, amit kapunk. Amikor konkrét számokat kell összevetni, vajon melyik csapat jobb a másiknál – például a mezeladások kérdése –, akkor közelebb kerülünk ahhoz, hogy objektív sorrendet állítsunk fel a világ legerősebb alakulatai között. A tisztánlátást segíti, hogy az UEFA kiadta, hogy 2025-ben melyik sztárklub adta el a legtöbb mezt

Szoboszlai Dominik nyolcas számú meze az egyik legnépszerűbb a Liverpool-szurkolók körében Fotó: Alfie Cosgrove
Az Európai Labdarúgó-szövetség – szokásának megfelelően – már megjelentette azt a pénzügyi jelentését, ami bepillantást enged a világ legnagyobb klubjainak gazdasági működésébe. A transfermarkt.com szakportál szemlézte, hogy mezeladások terén mi történt 2025-ben: mely csapat adta el a legtöbbet, illetve kinek a nevével ellátott mez volt a legnépszerűbb.
A mezeladások versenyét Lamine Yamal és a Barcelona nyerte
Az UEFA megerősítette, hogy a 2025-ös évben a legtöbb pénzt a mez- és a szereléseladásokból származó bevétel tekintetében a La Liga két óriása, a Barcelona – amely 277 millió eurót keresett az év során – és a Real Madrid (231 millió euró) tette zsebre. A szövetség szerint a katalán gigaklub bevétele tavalyhoz képest 63 százalékos növekedést jelent. Ebben az időszakban az online mezeladások megháromszorozódtak, a hivatalos üzletek forgalma pedig 30 százalékkal nőtt, annak ellenére, hogy a csapat még nem a teljes Camp Nouban játszott.
Ennek egyetlenegy név az oka: Lamine Yamalé, aki elképesztő népszerűségének köszönhetően mindenkit megelőzött, és az ő nevével eladott mezből értékesítettek a legtöbbet, ez mintegy bruttó 135 millió eurós bevételt hozott a Barcelonának. Csak összehasonlításul írjuk le: az egyesület a 2024/25-ös idényben összesen 108,9 millió euró bevételt generált a mezek eladásából. Valóságos Yamal-őrület tört ki a 2025-ös naptári évben.
A tinisztár nevével ellátott 10-es mezből világszerte 1,32 millió darabot adtak el, holott a Barcelona hivatalos üzleteiben egy Yamal-mez ára körülbelül 114 euró.
Rajta kívül Robert Lewandowski, Lionel Messi – a nosztalgia miatt –, Raphinha és Pedri nevével adták el a legtöbb mezt.
A játékosok mezeladási TOP10-es listája (2025)
- Lamine Yamal (Barcelona) – 1,32 millió
- Lionel Messi (Inter Miami) – 1,28 millió
- Robert Lewandowski (Barcelona) – 1,1 millió
- Kylian Mbappé (Real Madrid)– 1,02 millió
- Vinícius Jr. (Real Madrid) – 992 000
- Giorgian De Arrascaeta (Flamengo ) – 975 000
- Cristiano Ronaldo (al-Nasszr ) – 925 000
- Bruno Fernandes (Manchester United ) – 878 000
- Harry Kane (Bayern München) – 867 000
- Rodrygo (Real Madrid) – 778 000 darab
A Real átlépett egy történelmi határt, a bajoroknál Kane mindent visz
A Real Madrid is történelmet írt a futballvilágban 2025-ben, a spanyoloké az első klub, amely egyetlen év alatt több mint hárommillió mezt – összesen 3 133 000 – értékesített világszerte. Ebben a faktorban nem is volt jobb náluk a világon. A Real Madrid mezszponzorációs szerződései (Adidas, Emirates, HP) évi 260 millió eurót generálnak, amelyek a legjövedelmezőbb ilyen megállapodások a labdarúgásban.
A legtöbb mezt eladó klubok 2025-ben
- Real Madrid – 3 133 000
- Barcelona – 2 940 000
- Paris Saint-Germain – 2 546 000
- Bayern München – 2 377 000
- Inter Miami – 2 366 000
- Boca Juniors – 1 933 000
- Manchester United – 1 855 000
- Flamengo – 1 677 000
- Chelsea – 1 422 000
- al-Nasszr – 1 281 000
A klub teljes kereskedelmi bevétele 2025-re elérte az 594 millió eurót, ebből a mezek eladása 231 milliót jelentett. Ráadásul szintén történelmi mérföldkő a királyi klubnál, hogy a merchandising bevételek már a klub teljes bevételének mintegy 43 százalékát tették ki a tavalyi esztendőben.
Némi meglepetés, hogy a dobogó harmadik fokára a Bayern München ért oda. A bajor klubnak a mezeladásokból és egyéb sportszer-értékesítésből származó bevétele 11 százalékkal, összesen 189 millió euróra nőtt. A legfrissebb adatok szerint a Bayern München mintegy 2,377 millió mezt értékesített 2025-ben, és a szurkolók kedvence ez alapján is Harry Kane volt, akinek a nevével ellátott mezekből csak tavaly 867 ezer fogyott el, de Jamal Musiala és Michael Olise mezei szintén kiemelkedő népszerűségnek örvendenek a szurkolók körében.
A Premier League nyolc csapattal képviseli magát a legjobb húszban
Miután eltávolodunk az első háromtól, azt látjuk, hogy a Premier League uralja a lista többi részét, legalábbis a rangsorban szereplő klubok száma alapján. A 4. és a 20. hely között nem kevesebb, mint hét alakulat található az angol élvonalból.
- a Manchester United a 4.
- az Arsenal az 5.
- a Liverpool a 6.
- a Tottenham a 7.
- a Chelsea a 9.
- a Manchester City a 11.
- a Newcastle a 18.
A brit kontingenst a skót Premiership óriása, a hazai pontvadászatban jelenleg harmadik Celtic egészíti ki, ugyanis a glasgow-i zöld-fehérek a 20. helyen végeztek a mezeladási „versenyben”.
Szoboszlai a mezeladásokban is a Liverpool egyik legjobbja
A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost is foglalkoztató Liverpool 2025-ben mérföldkőhöz érkezett a mezeladások terén, miután augusztusban életbe lépett az új, évi 60-70 millió font értékű megállapodása az Adidasszal. Az új korszak kezdetét a klub történetének legsikeresebb mezértékesítési időszaka kísérte: az első héten 700 százalékkal múlták felül a megelőző évi Nike-mez indulását.
A klub több mint 150 országból kapott megrendeléseket, az eladások 80 százaléka pedig a Liverpool saját e-kereskedelmi platformjain keresztül zajlott. A Vörösök a legfrissebb UEFA-jelentés szerint a klub 148 millió euró bevételt generált mezértékesítésből és merchandisingból. Az eladási listákat az új igazolások és a közönségkedvencek vezetik:
- Florian Wirtz: A klub új 7-ese a legkeresettebb név a mezek hátulján a 2025-ös nyári start óta.
- Diogo Jota: A 2025 júliusában elhunyt támadó tiszteletére a szurkolók tömegesen vásárolták 20-as számú mezét, amelynek bevételét az LFC Foundation kapja.
- Mohamed Szalah: Továbbra is stabilan a top háromban.
- Virgil van Dijk és Szoboszlai Dominik: Szintén a legnépszerűbb öt játékos közé tartoznak.
Szoboszlai már a 2023/24-es debütáló idényében is az eladási listák élén végzett, megelőzve Mohamed Szalahot. Ez a lendület 2025-ben is kitartott, stabilizálva helyét a globális marketing-elitben. A Liverpool hivatalos boltja 2025-ben speciális, aláírt Szoboszlai-mez párosokat is piacra dobott díszdobozban, mintegy 600–900 font (kb. 280–420 ezer forint) közötti áron. A klub 2025 márciusában hivatalos aukció keretében értékesítette Szoboszlai meccsen viselt mezeit, amelyek a magyar szurkolók körében rekordáron keltek el.
Kerkez 2025 augusztusában bekerült a Premier League Év csapatába, ami tovább növelte globális marketingértékét és a nevével ellátott mezek iránti nemzetközi keresletet. Szép számmal fogyott a nevével ellátott 6-os számú mez. A bal oldali védő meze nem olcsó a klub webshopjában, ugyanis a felnőtt „Stadium” (szurkolói) változat ára körülbelül 90–114 font (kb. 42–53 ezer forint) között mozog, míg a gyerek változatok 84 fonttól érhetőek el.
Osimhennek köszönhetően a Galatasaray rekordot döntött, Sallait imádják a szurkolók
A legjobb húsz között három török klub is megtalálható, mégpedig a középmezőnyben: a Galatasaray (8.), a Fenerbahce (12.) és a Besiktas (17.). Sallai Roland klubja nemcsak továbbjutott a BL-rájátszásában, de a mezeladások bevételét tekintve a top 10 tagja. A 2025-ös siker egyik legfőbb motorja a nigériai sztárcsatár, Victor Osimhen volt: a támadó meze megdöntötte a klub történetének korábbi eladási rekordjait:
egyetlen háromnapos időszak alatt közel 90 000 darabot adtak el az Osimhen által reklámozott, a 2000-es UEFA-kupa győzelmet idéző retró mezből.
Ugyanakkor a „Solo Il Gala” elnevezésű, 9 999 lírába kerülő gyűjtői bokszokból (amelyek sorszámozott mezt és maszkot is tartalmaztak) napok alatt több mint 20 000 darabot adtak el, mintegy 4,2 millió euró bevételt hozva a klubnak.
Kifejezetten büszkék lehetünk a török bajnok magyar játékosára, Sallai Rolandra, aki a Galatasaray 2025-ös sikereinek egyik kulcsszereplőjévé vált, ami a mezértékesítési adatokban is megmutatkozik. A magyar válogatott szélső a második vonal élére került, és mezei iránti kereslet különösen a 2025. májusi bajnoki cím megszerzése után, majd a 2025/26-os idény kezdetén ugrott meg, miután alapemberré vált a csapatban. A szurkolók elismerését azzal vívta ki, hogy kényszerűségből még jobbhátvédként is kiváló teljesítményt nyújtott.
A BL-címvédő épphogy bekerült a legjobb tíz közé
A Paris Saint-Germain (PSG) 2025-ben megerősítette helyét a világ legnépszerűbb futballklubjai között, amit a rekordot döntő mezértékesítések és kereskedelmi bevételek is tükröznek. A klub a Reuters összeállítása alapján a 2024/25-ös pénzügyi évet rekordméretű, 837 millió eurós összbevétellel zárta. Ebből a kereskedelmi bevételek (merchandising és szponzoráció) 367 millió eurót tettek ki. Online növekedés: A 2025/26-os idény kezdetétől az online áruházi eladások 210 százalékkal, míg a bolti értékesítések 90 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest a sportcal.com elemzése szerint.
Annak ellenére, hogy Kylian Mbappé 2024-ben távozott, a klub népszerűsége nem csökkent. 2025-ben mindenesetre elég meglepő eredményt kaptunk arra, vajon kinek a meze fogyott a legjobban a párizsiak közül. Ő nem más, mint
Warren Zaire-Emery, aki a PSG saját nevelésű középpályása, a szurkolók első számú kedvencévé vált.
Ugyanakkor Ousmane Dembélé és Bradley Barcola mezei is az eladási listák élén szerepelnek. A legnépszerűbb mezek hivatalos ára tavaly a Footcenter és a PSG Online Store felületein 100 euró környékén mozgott a standard változatok esetében.
Érdekesség, hogy a nemzetközi kupákban leszereplő, vagy oda el sem jutó olasz klubok közül hárman is ott vannak a legjobb húsz között: az AC Milan (13.), a Juventus (15.) és az előző BL-kiírás finalistája, az Inter (16.). A holland Eredivisie-ben szereplő Ajax (19.) nem a legeredményesebb hónapjait hagyta maga mögött, ám a népszerűsége változatlan.
Varga Barnabás meze még mindig a legkelendőbb a Fradi-szurkolók körében.
Két olyan játékos meze a legkelendőbb, akik már nem a Fradiban játszanak
A Ferencváros 2025-ben is kiemelkedő évet zárt a mezeladások terén, köszönhetően az új Macron-kollekciónak és a nemzetközi kupaszerepléseknek. A klub 2025 májusában közzétett pénzügyi beszámolója szerint
a Ferencváros közel 20 milliárd forintos rekordbevételt ért el, amelynek jelentős részét a merchandising és a kereskedelmi tevékenységek tették ki.
A sikeres nemzetközi szereplés és az újabb bajnoki cím a mezvásárlási kedvet is megdobta. A legtöbb mezt továbbra is a gólkirály Varga Barnabás, valamint 2025-ben távozott korábbi közönségkedvenc, Mohamed Alí Ben Romdán nevével értékesítik.
(magyarnemzet.hu)
Írta a JochaPress






