Egészen biztos, hogy csütörtökön a „mérföldköves” 30. születésnapjának estéjén nem önfeledt mulatozás, de még egy pezsgős vacsora sem várhat Cseh Lászlóra, ugyanis december 3-án éppen versenyezni fog, és remélhetőleg meg is nyeri a 100 méteres pillangót a netanyai rövid pályás Európa-bajnokságon. Csodálatra méltó pályafutásának csupán az egyik jellemzője, hogy kismedencében 2003-tól egészen mostanáig 16-szor sikerült nyernie, miközben négy kontinensversenyen (2005, 2007, 2011 és 2012) ráadásul még triplázni is tudott!
A negyedik olimpiájára készülő, de már a riói szereplése előtt is három ezüst- és két ötkarikás bronzéremmel büszkélkedő világhírességet születésnapja és az újabb éremcsatája előtt szólaltatta meg a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa.
„A 10. születésnapomról mindig az jut az eszembe, hogy az edző bácsi, aki már akkor is Plagányi Zsolt, azaz a mostani mesterem volt, kedvesen meghúzta a fülemet, és azt mondta: „Fiam, csak most jön a neheze.” Nem rémültem meg, mert mindig is szerettem az uszodába járni, már akkor is, amikor Kiss Miklós megtanított úszni, de később is, amikor elkezdődtek a háziversenyek, majd nem sokkal később a többi egyesület velünk egyidős srácaival is összemérhettük a tudásunkat. Pánik csak akkor volt, amikor egy éjszaka rám tört az asztmás roham, alig kaptam levegőt, és kórházba kellett szállítani. Amikor kiengedtek, az első utam egy versenyre vezetett, ahol hatodik lettem, de az is lehet, hogy csak nyolcadik. Kétségbeejtőnek éreztem a helyzetemet, és kezdtem azt hinni, hogy az asztma véget is vethet az uszodai pályafutásomnak. Szerencsére nem így történt, de ebből a szempontból a folytatás sem volt mindig gondtalan és egyszerű.”
„A problémák, a mélypontok és a vereségek acélozták meg csak igazán Lacit, akinek nem egyszer kellett újra felépítenie magát. Komoly bajok voltak a térdével, aztán jött, alig néhány héttel az athéni olimpia előtt a lábtörése, a római vb előestéjén az esélyeit csorbító vírusos fertőzés, a sanghaji világbajnokságon pedig az asztmás rohama. Szülői elfogultság nélkül mondhatom, hogy a nehézségek leküzdése brutális elszántságot érlelt meg benne, miközben egyre inkább motiválta az a törekvés, hogy a tapasztalatát miként tudná mind hatékonyabban átültetni az úszásába és a versenyzésébe” – kapcsolódott az emlékek felelevenítésébe id. Cseh László, a nagy bajnok édesapja, aki az 1967-es ifjúsági Európa-bajnokságon aranyérmet nyert a 100 pillangón. Éppen abban a számban, amelyben a fia a 30. születésnapján remélhetőleg döntőzni fog…
„2005? Az első aranybetűvel írt fejezet az életemben. Világbajnokságot nyertem Montréálban a 400 vegyesen, hozzá egy ezüstöt a 200-on és még egy bronz is összejött a 100 háton. Álmomban se hittem volna, hogy ez a sorozat tíz esztendővel később egy másik világbajnokságon még megismétlődhet. Ráadásul 2005-ben a trieszti rövidpályás kontinensbajnokságon is nagyon ment az úszás, ennek köszönhetően a „montréáli” számaimban kismedencében is triplázni tudtam. Azokban az időkben a hátúszással is bátran próbálkoztam, és jöttek is az eredmények. Ugyancsak 2005-ben kezdtem el az egyetemi tanulmányaimat, amelyek lezárásával még adós vagyok, de jövőre, az olimpia után ezt a restanciát is le fogom dolgozni” – fogadkozott az „örökös bajnoknak” is nevezhető úszó.
„Cseh László fiúként, majd felnőtté válva egyszerre volt számomra szorgalmas és céltudatos tanítvány, az úszás tudományát kitanuló és ezért már vitákba is bocsátkozó partner, nem utolsó sorban pedig egy kedves jó barát, akitől 17 esztendő után ezért is volt pokolian nehéz elbúcsúzni. Ma is felnézek rá, és csak remélni tudom, hogy a közös munkánk legnagyobb sikerei – élükön a pekingi olimpiai „ezüsthármassal” – ugyanúgy örök nyomot hagytak Laciban, ahogy bennem. Kívánom, hogy az éremgyűjteményéből még hiányzó olimpiai aranyérmet is sikerüljön megszereznie jövőre Rióban” – így csatlakozott Turi György mesteredző, akit tavaly decemberben váltott régi-új edzőként Plagányi Zsolt.
Harmincadik születésnapja esztendejének eseményei is azt bizonyítják, hogy ahol Cseh László, ott biztos történik valami, sőt, az esetek többségében valami emlékezetes dolog.
„Már a 2014-es berlini Európa-bajnokság eredményeiből is azt olvashattuk ki, hogy a „Riói hadművelet” első csatáját megnyertük. Győzelem, ha nem is sorozatban, de ötödször a 200 vegyesen, hozzá egy-egy ezüst- és bronzérem, sokkal szebbet nem is remélhettünk volna. Ez is kellett ahhoz, hogy idén a kazanyi világbajnokságon tíz év után újra aranyérmes lehessek, és ugyanúgy három éremmel zárjak, mint tíz éve, azaz 20 esztendősen Montréálban. Így most már két támaszom is van ahhoz, hogy a harmadik csatából is győztesen kerülhessek ki. Rióban számomra a legmagasabb mércét az olimpiai bajnoki győzelem jelenti” – erősítette meg a tavalyi kijelentését Cseh László, akinek a sikerei klubváltása óta egri egyesületének hírnevét öregbítik.
Az idei esztendő azonban nem csak a 10 évvel ezelőtti „medencés” siker megismétléséről szól Cseh László életében, hanem egy „medencén kívüli” emlékezetes eseményről is: a házasságkötéséről, magánéletében egy új korszak kezdetéről. A hétszer is az „Év magyar úszójának” megválasztott példamutató sportember úgy gondolja, hogy maga mögött hagyva a harmadik X-et, továbbra is eseménydús lesz az élete. Kezdve a riói olimpiával, és folytatva a 2017-es FINA világbajnoksággal, ahol – a budapesti és a debreceni Európa-bajnokságok után – újra hazai pályán versenyezhet. A következő esztendőkben válhat diplomás emberré, és reményei szerint apává is. Abban pedig egészen biztos, hogy a 40. születésnapját 2025-ben már nem úszóként fogja megünnepelni…
(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)
