Szuperkoncert az EFOTT-on!

16 formáció, 8 meghatározó dal és 240  perc zene – így foglalja  csokorba az elmúlt negyven évet az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, amely idén július 14-19 között Velencét veszi be. Az  EFOTT  40! szombati  nagy bulira a szervezők minden eddiginél ütősebb látványvilággal készülnek, a színpadon pedig ikonikus dalok zendülnek, menő zenekarok tálalásában.

,,Csupa nagy durranással és számos újítással készülünk a 2015-ös EFOTT-ra – mondta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. ,,Idén minden eddiginél több, 12 zenei helyszínt építünk. Emellett összekapcsoljuk a civil és a gasztro falut, így még egy 24 órás programokkal szolgáló teret kínálunk, többek között a nagysikerű nóta karaokéval. Lesz saját vízilabdapályánk, először nyitja  meg  kapuit  a  Kertmozi,és persze a helyszín adottságait kihasználva, gyalogos, kerékpáros és lovaskocsis túrákat is szervezünk.”

Mint kiderült, a fesztivál utolsó napján egy hangulatában és látványvilágában is különleges születésnapi szuperkoncerttel készülnek a szervezők, amelynek házigazdája Buda Márton lesz. A közönségnek itt igencsak meghatározó szerepe lesz: az egyes formációkat ők fogják értékelni. Az este folyamán nyolc zenekar egy-egy vendégművésszel kiegészülve lép majd színpadra. A Mary Popkids mellett például Somló Tamás tűnik majd fel.

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.