Szvoboda Bence, az OXXO Energy Drink motocross versenyzője idén két csapatban, két különböző motorral vág neki a szezonnak. Itthon a HTS Kawasaki Motocross Team színeiben, egy Kawasaki nyergében, míg a cseh bajnokságban az LR COSMETIC – ADOS KTM Team csapatában egy KTM-mel fog versenyezni. Mindkét motor 250-es, és csak egyetlen bajnokságban fog Bence nagyobb motorral rajthoz állni, hogy melyikben, az a vele készített riportból kiderül:
„Mindkét csapatommal túl vagyok az év eleji teszteken, mindkét csapatomnál két motorom lesz idén. Itthon a Kawasakin még van mit fejleszteni, hogy versenyképes legyek velük, de a csapat dolgozik rajta, és mire elindul a szezon, startra készek leszünk. Csehországban az elmúlt héten teszteltem, a versenymotorom már egyben van, élesre van állítva, a második motorom pedig, ami egy Roczen replika, fejlesztés alatt áll, hogy a szezonkezdetre két, teljesen egyformán felkészített motorral tudjunk kiállni. Idén sem lesz sok szabad hétvégém, ugyanis több bajnokságon kell helyt állnom. Számomra a két legfontosabb a magyar és a cseh bajnokság, mindkettőben a győzelemért megyek. Csehországban tavaly is jól szerepeltem, amikor bírta a technika, remélem, hogy idén csak rajtam fog múlni, és akkor meglesz a dobogós helyezés. Ausztriában 3-4 futamon fogok indulni, akkor, amikor nincs másik versenyem, ott Kawasakival állok majd rajthoz, először épp a mostani hétvégén, Langenloisban április 1-én, vasárnap. Tervbe van véve három MX3-as Világbajnoki futam, Horvátországban, Szlovákiában és Szlovéniában, ahol 450-es motorral indulnék. Idén is szeretnék rajthoz állni Locet-ben, és Teutschenthal-ban, a Motocross Világbajnokság Mx2-es kategóriájában, remélem, össze is fog jönni, de ezen még sokat kell dolgozni. Mindezek mellett részt fogok venni Csehországban supercross versenyeken is, 2-3 szlovák bajnokin, és ha lesz rá időm, akkor itthon még olyan versenyeken, mint például a Nyugat-kupa. Rengeteget dolgozunk csapataimmal, hogy jó idényünk legyen, köszönöm a munkájukat, és köszönöm szponzoraimnak a támogatást!”