A Tajvanon tartott ifjúsági olimpiai kvalifikációs verseny után mindössze egy nap állt fiatal sportolóink rendelkezésére, hogy kipihenjék az előző napi verseny fáradalmait. Tegnap este, még a verseny után, és persze ma délelőtt is gyakoroltak, hogy kellőképpen frissen vegyék fel a harcot a következő nagy eseményen, a tizedik alkalommal rendezendő korosztályos világbajnokságon, az ellenfelekkel szemben.
A versenyen az 1997, 1998 és 1999-ben született versenyzők vehetnek részt, míg az ifjúsági olimpiai versenyen csak az 1997 és 1998-ban születettek indulhattak el. Hazánkat, ugyanaz a három versenyző képviseli a világbajnokságon, mint akik harcba szálltak a nanjingi kvótákért.
Több mint száz ország közel nyolcszáz versenyzője indul a vb-n, hogy a tíz-tíz leány és fiú kategóriában eldöntse az elsőség sorsát.
A verseny technikai bizottságának vezetője jelezte, a mérkőzések háromszor másfél percesek lesznek harminc másodperc pihenővel, a szokásos 3×2 plusz 1 perccel szemben. Változatlanul, öt darab, nyolcszög alakú páston zajlanak majd az összecsapások a Taipei Arénában.
A mérlegeléssel egy időben, a csarnokban a PSS elektronikus fejvédők bemutatója zajlott. Mindkét WTF hitelesítéssel rendelkező PSS rendszer, a Daedo és KP&P-Adidas is bemutatta, hogy állnak az E fejvédő fejlesztésével. Mindkét rendszer hibátlanul működött és biztosra vehető, hogy nagyon gyorsan be fogják vezetni a nemzetközi versenyeken, hogy még objektívebbek legyenek ez eredmények. Igaz, várhatóan ennek további számottevő anyagi konzekvenciái lesznek.
A sorsoláson most nem fogadta fortuna kegyeibe versenyzőinket. A 49 kg-os lányok mezőnyében 49 versenyző kezdi meg vasárnap a küzdelmeket. A 64-es táblán Patakfalvy Csenge az olimpiai kvótát szerző lengyel Patrycja Adamkiewicz ellenében kezd, és ha sikerül neki a bravúr, és továbbjut, akkor egy másik kvótaszerző, az erőnyerő azeri Safiye Polat következhet. Ezen az ágon van még a koreai, a német, az iráni, az angol, a mexikói és a thaiföldi versenyző is, hogy csak a legjobbakat említsük. Bravúrra lesz szükség erről az ágról már a legjobb nyolc közé bejutni is.
Hasonló bravúrra lesz szüksége Debreczeni Milánnak is, a fiúk 63 kg-os súlycsoportjában, ahol 62 versenyző indul. Első ellenfele a hazai pályán szereplő Liao Wei Lin lesz, és ha sikerül nyernie, brazil–fülöp-szigeteki mérkőzés győztese következhet. A brazil fiú szintén olimpiai kvótát szerzett.
Práth Balázs viszont az 55 kg-os mezőnyben nem mással kezd, mint az újzélandi Casey Scott-tal, akivel tegnap már találkozott és kikapott. Most itt a lehetőség a revánsra. Ha sikerül győznie, akkor iráni, török, francia ellenfelek jöhetnek szép sorban.
Csenge és Balázs március 23-án lépnek küzdőtérre, míg Milán az utolsó versenynapon, március 26-án.
– Versenyzőink és a szakvezetés óvatos bizakodással tekint a világbajnokság elé, tisztes helytállást, sportszerű versenyzést és teljes odaadást várunk fiataljainktól – fogalmazott a magyar szövetség helyszínen tartózkodó első embere, Patakfalvy Miklós.





